Talán a címben szereplő mondás magunk elé mantrázásával is beérnénk, ha történetesen nem huszadszorra rontanánk el ugyanott az adott gyakorlatot. De mivel leggyakrabban pontosan erről van szó, az ártatlan mondat cifrább, népi motívumokban is bővelkedő többszörösének üvöltözésétől sem riadunk vissza. Elkeseredésünket azonban egy tojástartókkal még oly pazarul telezsúfolt fal sem képes tompítani. Ismerős, ugye?
Amikor megáll az ész, általában hibázunk. A hibákból azonban rögtön több következtetést is levonhatunk. Az egyik kézenfekvőnek látszik: az adott anyag nem megy. A másik viszont sokkal izgalmasabb, mert abból az derül ki, hogyan tanul dobolni az agyunk.
Lássunk egy-két konkrét példát. Mostanában a tizenhatodok hangsúlyozásával szórakoztatom magamat és a lelkes olvasóközönséget. Aki újonnan érkezett a blogra, annak feltételezhetően az előző két poszt elolvasása után (lásd itt és itt) áll össze a teljes kép arról, hogy mit is csinálok én valójában Dobos Guantanamón.
Az önkínzásnak ezen a fejlettségi szintjén, amin vagyok, megfigyeltem, hogy egyes elemek könyebben, mások összehasonlíthatatlanul nehezebben mennek. Mind közül pedig a leggázosabb a rettegett paradiddle.
Azaz: BJBB JBJJ, BJJB JBBJ, BBJB JJBJ. Mint látszik, ez három gyakorlat, amit kábé 90 bpm-es sebességen művelek a zajkeltetőben - a hangsúlyos és hangsúlytalan ütések mindenféle megkülönböztetése nélkül. (Ment ez már valaha gyorsabban is, de rég nem gyakoroltam.) Tehát nagyjából mindegyik ütés hangsúlyos, azaz azonos erővel puffan a dobverő a bőrökre.
Rögtön gondolhatná is a naív ügyfél, hogy egyes hangsúlyos ütések hangsúlytalanná tétele nem egy nagy etwas. Frászt. Sokszor még a harmincas bípíemen, úgynevezett büfésebességen se sikerül. (Azért büfé, mert olyan lassú, hogy két ütés között nyugodtan bevághatunk egy zsemlét, de legalábbis felhörpinthetjük a reggeli kávét.)
Nem minden ilyen nehéz. Viszonylag könnyeden vettem be azt a kanyart, amikor a tizenhatodok egy-egy hangjára került csupán hangsúly, ami aztán egyre kijjebb vándorolt. Tehát: Bjbb Jbjj, bJbb jBjj, bjBb jbJj, bjbB jbjJ (a nagybetűk jelzik a hangsúlyt). Meglepetésemre még akkor se fagyott le az operációs rendszerem, amikor a négy tizenhatod első két hangjára került a hangsúly: BJbb JBjj. A gondok akkor jelentkeztek, amikor a második és harmadik hangokat kellett (volna) erősebben megütni: bJBb jBJj. De az első és utolsó hangsúlyos hang kivitelezése se bizonyult egyszerű mutatványnak: BjbB JbjJ.
A változatosság kedvéért a következő kézrend esetében viszont pont azok a gyakorlatok verték ki a biztosítékot, amik az előbb még mentek. A BJJB JBBJ vonatkozásában ugyanis akkor merült fel a probléma, amikor az első két, illetve az utolsó két hangot akartam erősebben, hangsúlyosan megütni. Nem bizonyult egyszerűnek a BjJb JbBj, valamint a bJjB jBbJ gyakorlati megvalósítása sem. Az első esetben a páratlan, a második esetben a tizenhatodok páros hangjaira kellene kerülnie a nyomatéknak.
És hogy mi lehet ennek az oka? A dobtanulás során az első két évben elsajátított tizenhatodokkal balkezesek szinte kizárólag csak, mint BJBJ, jobbkezesek pedig JBJB-kézrendben találkoznak. (Nem véletlen, hogy minimális odafigyelés mellett a BJBJ-nál nem okoz túl nagy fejtörést a hangsúlyok variálása. Na, persze, ez esetben sem nagy sebességről beszélünk.) A BJBJ, illetve a JBJB rögzítése tehát olyannyira jól sikerült, hogy ez meghiúsítja az összes többi új elem és kézrend elsajátítását. Ezért megkerülhetetlen a lassú gyakorlás, ami esetemben 30 bpm-en kezdődik.
Meg azért, mert agyunk úgy tűnik olyan, mint az egyszeri Józsi bácsi, akit elvittek műrepülni: arra számított, hogy a hangsúlyoknak a megfelelő helyükre kell kerülniük, arra is számított, hogy eközben még a kézrendet is felügyelje. De hogy mindezt még gyorsan is? Na, arra nem számított. Ilyenkor aztán megáll az ész; az összes eddigi nagy sebességen megkísérelt próbálkozásunk reménytelenül a nyakunkba szakad.
Nektek milyen tapasztalaitok vannak, nálatok melyik gyakorlat tette/teszi be leginkább a kaput? Ti mit tettetek ellene?
