Ha elsőre nem is tűnik túl szorosnak a kapcsolat a dobolni és a vezetni tanulás között, én most mindenesetre jól megerőszakolom, és az lesz. Régebben beszélgettem a bunker egyik társbérlőjével, a dobossal a szomszédból. Egy szimpatikus tini srácról van szó, aki az egyik beszélgetés során egyszer csak azt találta mondani, hogy ő bizony 100 bpm-en kezdi a gyakorlást. Olyan meggyőződéssel jelentette ki ezt, hogy rögtön tudtam: megingathatatlan. Meg ki is vagyok én, aki nekiáll jótanácsokat osztogatni annak, aki fiatal kora ellenére dobtudásban fényévekkel előttem jár. Nem is ez a gond, hanem az, hogy mellékesen dobot is tanít. És ez a nem mindegy.
Láttatok már kék alapon fehér T-betűs matricával közlekedő Bugatti Veyront? Vagy mondjuk egy oktatóautóvá átalakított Lamborghini Murciélagot? Ugye, hogy nem. Amellett, hogy azonnal emberiség elleni bűnnek minősülnének az anyósülés - miket beszélek itt: a másodpilóta ülése - előtt éktelenkedő pedálok, nincs is szánalmasabb annál, amikor egy sportautó 10 méterenként lefullad.
Persze, aki vezetni tanul, annak a pucér seggű nők fotói mellett a fent említett autók poszterei is kinn lehetnek a szobafalán. Vágyakozni ugyanis szabad. Viszont száz bípíemen kezdeni a dobolás tanítását legalább olyan, mintha rögtönzött buszmegállót és utasvárót alakítanánk ki egy Bristol felfelé nyíló sirályszárny-ajtaja alatt.
Az autodidaktáké minden elismerésem, a praktizáló dobosok többsége úgyis ilyen. Közöttük azonban sokan lehetnek azok, akik megfelelő személy - értsd: tanár - híján kellő alapozás nélkül kezdték a dobtanulást. Talán mert ők is valaki mástól így látták, vagy mert történetesen beszélnek a szomszéd sráccal, aki azt tanácsolja nekik, hogy százon kezdjék a gyakorlást.
A százas tempón való kezdést egyébként könnyű gyorsan elfogadni: ki az, aki ne akarná minél előbb elérni kedvenc együttesei sebességét. Ez természetes is. Ahogy az is, hogy pár óra után a vérmesebbek már az autópályán rohangálnának a Bugattival. A kigyakorlás hiánya azonban bármikor jelentkezhet, hiszen a kezdőt annyira leköti saját maga, hogy közvetlen környezetének nanoszelete sem fér már abba bele.
A bibi ott van, hogy a mielőbbi sikerek elérésére irányuló természetes törekvésünket sajna épp az agyunk hiúsítja meg, ami csak alacsony sebességnél képes a leghatékonyabb tanulásra.
Az autósnak se csak egy adott útvonalon való közlekedést kell megtanulnia. Pedig sokan lehetnek, akik kizárólag A és B között közlekednek magabiztosan, viszont B és C között végetér a tudomány: már a jobbkézszabályt se adják meg. Nem véletlenül. Náluk ugyanis csak annyi rögzült, hogy A és B között a sarki presszónál meg kell állni, és valami furcsa ok miatt el kell engedni a jobbról érkezőket. A KRESZ-t azonban a forgalmi vizsgára való felkészülés során használt utcáktól elvonatkoztatva kell tudni használni. Ugyanígy, sok dobos is a tökéletességig kifejleszt egy adott számot, viszont egy ismeretlen másik szám esetében már nagy valószínűséggel elakad. Hiszen az alapok hiányoznak.
És abban ugye egyetértünk, hogy nem sok lehangolóbb látvány van egy elakadás jelzővel a legállósávban ácsorgó Bugattinál?
