Meg tudom magyarázni - mondja a férj filmbeli kedvesének, miközben az ágyban felkönyököl mellette a szeretője. Szóval, ismét eltűntem, és már a sokadik hamutál tartalmát borítom a fejemre: mea culpa.

Az elmúlt időszakban lényegében jobbról előzgettem saját magam. És mivel a hozzászólásokból úgy tűnt, hogy nem az évezred ötletét fedeztem fel azzal, hogy balkezes lévén rágyúrok a jobbkezes dobolásra, inkább a bunker mélyén bugyborogtam, és jó alkimistaként vártam, hogy a réz cinből minden ütéssel arany váljon ki. Jelentem, bronz lett belőle, az eredeti Platin lábcin viszont gyakorlatilag rommá tört. (Nem hiába hívják a suliban dekorációs cinnek. Közel két évet kibírt mellettem, ebből a hosszabb időt a jobb oldalamon, rövidke időt pedig a balomon töltötte. Nyugállományba ismét a jobb oldalomról vonult - ez egyébként választ ad jobbkezes tanulmányaim kimenetelére is. :) Emléke velünk marad, meg minden, de azért csak ne erőltessük.)

A blog a megmondhatója, hogy korábban milyen - leginkább török - cinek után sóvárogtam, majd következett a tanárterror, ami gyorsan rövidre is zárta bimbózó cinfetisizmusomat. Abban maradtunk, hogy negyvenegy-két ezer forintért jók lesznek nekem a Paiste 101-es sorozatból való zsírúj cinek. 

Teltek-múltak a hetek, ebből hosszabb időt a nagykereskedő töltött szabin, a rövidebbet én. Most a jelenlegi lábcinem és a beütőm is egy-egy használt bronztányér a Meinl Classics sorozatból.

Hát, az valami csoda, ahogy szólnak, erősen addiktív élmény, gyakorlatilag megérkezésük óta járok ki meló előtt a próbaterembe, nehogy egy nap is elteljen nélkülük. Bár még nem tudom, hogy a hajnali ötös dobolás milyen állapotromlást idéz elő nálam hosszú távon, egyelőre úgy tűnik, a cinek hangja mindent kárpótol. Ugyanebből a sorozatból érkezik még egy kísérőtányér is, csak az eladó épp külföldön hajókázik. Ez van. (A cinek egyébként enyhén használtak, előttem gyakorlatilag két hétig ütögették őket.)

Az igaz, hogy a teljes szett ára pont egy ezressel marad el az ötvenezertől, tanárom szerint viszont tuti befektetés. Tény, hogy gyönyörű hangjuk van, ezt még sokszor le fogom írni, és az a legcsodálatosabb, hogy ezt a tulajdonságát még az én csökött dobolásom se képes kiverni belőlük.

Úgyhogy, megjöttem.