Ha valaki dobolni szeretne tanulni, és netán elolvasgatja ezeket a posztokat, méginkább a kommenteket, lassan rádöbben arra, hogy ahány ember, annyiféle dobolás, de legalábbis dobtanulás létezik. Én is erről kezdek meggyőződni.

A korábbi egy-két bejegyzésben a harminckettedek tanulásával kapcsolatos önsajnálatomat manifesztáltam, a kommentelők először szmájlival - később már anélkül - a tizenhatodok nagy(obb) sebességen való gyakorlását javasolták inkább számomra. Tanácsukat sokszor megfogadom, most ez utóbbi viszont mintha keresztbeállt volna. Nem tudom lenyelni.

A tanulás ugyanis nem független a személyiségtől. A dob előtt más hangszert nem tanultam - az általános iskola első egy-két évében a zongoratanár életéből elvett órák ebből a szempontból igazán felejtősek. Egyetlen összehasonlítási alapom van: a nyelvtanulás.

Tanulmányaimból mintegy féltucat nyelvtanulási módszer rémlik, a kíváncsibbak itt nézhetik meg őket. Ezek között van többek között a mi agyonfetisizált poroszos munkamódszerünk, valamint a II. világháborúban az amerikai katonák gyorskiképzésére használt audió-lingvális módszer - szépmagyarul kifejezve: amikor a katonáknak nagyon rövid idő alatt nagyon jó hatásfokkal kellett megtanulniuk egy adott nyelvet.

A magam részéről a poroszos technikát űzöm: én vagyok az, aki a nyelvtanulást először a kisszótár elsajátításával kezdi. Ennek is megvan a hátránya, hiszen tanár nélkül ez se lehet sikeres: képzeljük csak el, amint a német főneveket például der/die/das nélkül tanulnánk meg. Ellenben ez a technika inspirál engem, ezért folytatom egyáltalán a nyelvtanulást, valamiért így működök.

Hasonló a helyzet a harminckettedekkel is: látok egy klipet, hallom ropogni a harminckettedeket, és úgy érzem, meg kell tanulnom, mert enélkül nem lehet meglenni. (Persze, hogy lehet.)

A hasonlatnál maradva igazából másfél éve csak "szavakat" tanulok, amikor dobolni próbálok: a nyelvtan, a szavak (negyedek, nyolcadok, tizenhatodok, stb.) összefűzése, tehát a dobolás ZENÉvel való összekapcsolása azonban még nagyon nem megy. Nem mellesleg, ez a legfontosabb. Jelentem, hamarosan elkezdek "ragozni" egy basszeros barátom segítségével a csepeli zajkeltetőmben.

A kommentelőknek (parajos tank, Uglee) pedig minden bizonnyal igazuk van, csak lehet, hogy én vagyok makacs/későn érő típus: párszor bele kell verni a fejem a falba, hogy rájöjjek, ez így nem megy. Azonban ki mondja, hogy ez nem a tanulás része? Csak hát fájdalmas. De köszönöm a tanácsaitokat. :)