Dekonjunktúra van, kérem szépen, a gyártók viszont már régebb óta tartaléklángon működnek - már ami a dobokat illeti. Vannak ugyebár gyerekdobok, amire nem olyan bőröket raknak, mint a "nagyokéra". Aztán vannak a "nagyoknak" készült dobok, amire viszont ismét ugyanazt a bőrt rakják, mint a gyerekekére, csak a méret nagyobb. Ez a teszkógazdaságos Platin, ez van nekem. De szeretem.
Pár hónapja beszakadt a lábdob bőre. Ok, hülye voltam: beszereztem egy használt balos duplázópedált, aminek a két ütője szépen a lábdob közepére illeszkedett, műszaki teljesítményemre állati büszke voltam. Azonban az átellenes oldaluk merő fém, amelyek a lábpedál felengedésekor minden esetben hozzáértek a bőrhöz.
Amit viszont elfelejtettem ellenőrizni, így a bőr hamarosan be is szakadt. Sebaj, ragasztószalag bőven van a próbateremben, nekiálltam befoltozni, ez kábé egy hónapig tartotta is magát, aztán már csak az lett gyanús, amikor egy ütésnél a bőrrel érintkezni hivatott fele eltűnt a dobban. Ezzel egyidejűleg a pergődob bőre is bedobta törülközőt, korábban az is már több ragasztáson átesett: az eredeti fehér színét már csak nyomokban lehetett megtalálni, mindent beborított a fosszínű barna ragasztószalag. Tehát csere, rögtön kettőé.
Így került a Platin lábdobjára Aquarian bőr cirka 12 ezerért, és újabb pár ezerért Evans-bőr a pergőre. De mindkettő jól szól, feltéve, hogy jó dobos játszik rajta. Ami viszont nem feltétlenül én vagyok. A tamok bőreit egy év után gyakorlatilag hetente kell már meghúzni, felszínük rücskös és egyáltalán nem feszes. Náluk is esedékes a csere.
Az alapszettel érkező cinek (lábcin-, kísérő-, beütőtányér) is erősen amortizálódtak, különösen az aktívan használt lábcin-tányérok. Pár hónapos használat után a lábcin-pedál minimális nyomására, vagy egy erősebb ütésre az alapvetően domború, repülő csészealj-alakú formáció, a tányér azonnal megadta magát, és behorpadt: így az alsó és a felső tányér a szélükön nem illeszkedtek már többé egymáshoz, a felső teljes kerületén felfelé homorodik, amit viszont még az elején vissza lehetett puttyantani, de később - így jelenleg - már nem. Így a hangja leginkább egy repedt fazék ütögetésére emlékeztet. Részben emiatt is kezdett el a széle rojtosodni: a fém több helyen beszakadt. A felső és az alsó tányért persze még meg lehet egyszer cserélni, de ezután elkerülhetetlen az újabb beruházás. Érzem, az többe fog kerülni.
Gyakorlatilag a bőrökön és a tányérokon tudnak csak spórolni a cégek, a többin ugyanis nem lehet. De senki se gondolja, hogy egy alapszett bronztányérokkal érkezik, pedig lenne benne ráció. Ennek ellenére egy kezdőt egy évig elég jól kiszolgáltak. Ami persze, még így is figyelemreméltó teljesítmény. Bár hozzá kell tenni, hogy az első félévben a tamokat gyakorlatilag egyáltalán nem használtam (szóvicc, érted?!). Legalábbis, nem rendeltetésszerűen: az állótam kihasználatlan vízszintes felülete például hosszú ideig kiválóan alkalmasnak bizonyult a mobiltelefon és egyéb kacatok elhelyezésére.
Ez persze szentségtörésnek tűnhet, de valahogy adta magát, ahogy a városi legendákban szereplő titkárnők számára is adott volt a PC-k CD-meghajtóinak pohártartóként való felhasználása.
