Egy kilométer hosszú bejegyzés a beillesztett kották miatt, egy nem különösebben színvonalas videófelvétel egy egyáltalán nem színvonalas dobolással: ez történt tegnap a blogomon. De akkor mire is volt jó ez az egész?

Egy hasonlattal hadd éljek. A vasúti felsővezetékbe az áramot különböző alállomások táplálják be, két ilyen alállomás között található a fázishatár: ez egy feszültségmentes szakasz a felsővezetékben, amin - a rövidzárlat elkerülése érdekében kiüzemelt állapotban - mindenképp át kell haladniuk a villanymozdonyoknak, már ha el akarnak jutni A-ból B-be. Ennek az a rizikója mindenképp megvan, hogy nem tudni, a fázishatár után lesz-e áram. Általában van, és az utasok észre sem veszik, hogy a szerelvény máshonnan kapja már az energiát.

Korábban, bő fél éve, úgy tekintettem a Yeah Yeah Yeahs "Sealings" c. számára, mint egy fázishatárra, hiszen számomra eljátszhatatlanul komplexnek tűnt - és tűnik most is - Brian Chase játéka, amit természetesen nem sikerülhetett jó egy év dobtanulás után átadni a tegnapi posztomhoz csatolt videóban. De talán vannak a felvételen olyan hangok, amik hasonlítanak rá.

Két nappal a videó elkészítése után nem érzek különösebb változást, megy minden a maga útján. És ez így is van rendben. De jó érzés tudni, hogy távolról sem a célt, de a cél eléréséhez talán nélkülözhetetlen egyik alállomást sikerült elérni.

Moldova György írta egyszer, hogy a Wartburgokról sokáig az a hír járta, hogy 999.999 kilométer megtétele után a kilométerszámláló egy halk kattanással visszafordul a nullára. Aztán kiderült, hogy nincs is semmiféle kattanás.

Csak hát ahhoz, hogy erre rájöjjünk, meg kell tenni egymillió kilométert a Wartburggal. Nem tudom, hogy a dobtanulásban mikor jön el az egymilliomodik kilométer. Ti hogy látjátok, elértétek már?