Egy korábbi bejegyzésben, amiben éppen arról siránkoztam, mennyire nem tudom megállapítani, hol van egy dobtól megtisztított nettózenében a lábdobok és a pergők helye, klassz ötleteket kaptam arra, mit is lehetne gyakorolni.
A javaslatok között volt Beatles, de volt AC/DC is, azt hiszem, a Ramones neve szintén elhangzott. Ez utóbbira kattantam rá - elvégre mégiscsak punk -, megszereztem három számuk kottáit (ezt, ezt meg ezt): a "Beat on the brat", az "I wanna be sedated" és az "I wanna be your boyfriend" c. műalkotásokról van szó.
A négy negyedes egyenütemek nagyjából így festenek: Tuc-(---)-Tác-(---)-Tuc-Tuc-Tác-(---). A "tuc" a lábdob, "tác" a pergő. Egyelőre ennél nem is kell nekem több. Természetesen, nagyon vonzó a Clash is, azonban az számomra mindenképp túl technikásnak tűnik: és még mondja valaki, hogy a punk zenészek (dobosok) kezdetlegesek.
Kétségkívül lehet, hogy egy dobot eredendően sem tartalmazó szám lenne a legjobb választás, amikor a dob mögött ülve kedvemre bámulhatnám a többiek játékát (seggét) - ennek élvezeti értéket mondjuk jelentősen megnövelné egy énekesnő, jelenleg viszont az egy szem basszusgitárossal ez így egyelőre nem pálya. Meg hát csak kéne gyakorolni.
A három számban nincsenek harminckettedek, tizenhatod is csak alig, cserébe viszont a nyolcadokat olyan százas, száztizes bpm-en kell játszani. Úgyhogy egyelőre megfelelőnek tűnik a választás.
A kották jelenléte egyfajta biztonságérzetnövelő intézkedés: kihívást jelent számomra ugyanis, hogy elszakadjak a kottáktól, hiszen az egész gyakorlásnak az lenne a lényege, hogy ráérezzek a számokra, és ne pedig arra koncentráljak, hogy szolgaian leutánozzam a Ramones dobosát. És épp ezért gyakorlatilag nem oszt nem szoroz, ha lábcint ütök a beütőtányér helyett. Jelenleg ugyanis ez a legkisebb problémám, amivel a dob mögött ülve szembesülhetek.