Az egyik régebbi bejegyzés kommentjeiben okkult elmélkedés vette kezdetét a balkezesség rejtelmeiről, ezzel kapcsolatban pedig egy linket is hagyott maga után Uglee, egyik lelkes és ebből kifolyólag visszatérő olvasónk. A jelenség neve: open-handed playing.

A szószerinti fordításban nyíltkezű játék (maradunk azt hiszem az angol elnevezésnél, különben nagy esélyünk van rá, hogy a Félrefordítások-blogban találjuk magunkat) lényege, hogy a balkezes dobosnak nem a jobb oldalán van a lábcin, hanem a balon. Ebből kifolyólag kezeivel nem keresztben játszik, és a lábdob pedálját is a bal helyett a jobb lábával adjusztálja. Tehát, lényeg, hogy a balkezesek gyakorlatilag a jobbkezesek számára beállított dobcuccokon nyomulnak.

Számomra a legérdekesebb az a dologban, hogy mikor életemben először leültem egy (jobbkezes) dob mögé, akkor én is így kezdtem el játszani, talán ezért is volt annyira lélekbemarkoló Uglee linkje, ami, valljuk be, elég meggyőző. Íme:

A videó elég marketingszagú magyarázatánál az olvasható, hogy ez a technika végtelen számú lehetőség előtt nyitja meg az utat azzal, hogy a jobb kezet szabaddá teszi, ami így képes lesz szabadon közlekedni az egész dobcuccon. Ehhez - mint írják - kitartásra van szükség, de az eredmények megérik a fáradtságot, és elsajátítását követően teljesen illogikus gondolatnak tűnik a korábbi keresztbe-kezes doboláshoz való visszatérés. 

Hát, nem tudom. Leginkább azt nem, hogy jelenlegi, szinte tudathasadásos élményemet akarom-e még tovább mélyíteni. Hiszen amíg napközben jobb kézzel jegyzetelek, igaz, jobbára olvashatatlanul, addig a munka után balkezessé válok a dobnál. Azaz visszatérek a gyökereimhez.

Hiszen gyerekkoromban ösztönösen a bal kezemmel ragadtam meg a zsírkrétát, valahányszor késztetést éreztem a sivár, unásig fehér falfelületek kidekorálására. Iskoláskorom előtt azonban rendre kivették a ceruzát a bal kezemből, és áttették a jobba. Ma már a legtöbben megrökönyödnének ezen, azonban a nyolcvanas években ez nem volt annyira ritka jelenség, legalábbis, hallottam, hogy mások is hasonló átképzésen estek át. Ami szerintem nem jó, hiszen a gyerek ösztönösen azzal a kezével fogja meg a zsírkrétát, ceruzát, amelyik irányításáért felelős agyfélteke inkább készen áll erre a feladatra, ergo fejlettebb. A balkezesek esetén a jobb félteke, és fordítva.

Most, hogy tudom, létezik a technika, amit a dobnál először ülve ösztönösen alkalmaztam - mitöbb még neve is van, többrétegű frusztrációt érzek: egyrészt gyerekként miért nem maradhattam balkezes (ezen már túl vagyok), másrészt a dobon miért nem játszhattam úgy, ahogy az adta magát. Bevallom, kicsit elegem van az átnevelésekből, ráadásul most mit kezdek a balos duplázópedállal, mivel az open-handed technikához nem csak egyszerűen a lábcint pakoljuk át a másik oldalra, és variáljuk át az egész cájgot jobbossá, hanem bizony a duplázót is le kéne cserélni. Persze, ez a legkevesebb, ha tudnám, végre tényleg magamra találok.

Kedves jobbkezesek, gondoltatok már arra, hogy balos dobcuccon nyomuljatok? És miért nem?