Két szitokszóval nem árt egy kezdő dobosnak tisztában lenni, mert a velük fémjelzett jelenséggel sűrűn találkozik majd: a proaktív és a retroaktív interferenciáról van szó. Az első azt jelenti, hogy egy régebben megtanult gyakorlat megzavarja az újabbak elsajátítását, a másik ennek épp a fordítottja: az újabb gyakorlat zavarja a korábban tanultak felidézését.

Tulajdonképpen, majdnem mindegy, melyik történik meg velünk, mindkettő nagyon frusztráló tud lenni. A jó hír, hogy a jelenségnek van ellenszere, mégpedig legalább kettő: az egyik a lassú sebességen gyakorlás, a másik a mérőütés.

Az elsőhöz nem sok magyarázatot kell fűzni: minél alaposabban begyakorolunk egy mozdulatsort kis sebességen, úgy csökken az esélye annak, hogy egy később megtanult tananyag belekontárkodik korábbi munkánkba. Ha mégis megtörténik ilyesmi, egy kicsit fel kell állni a dobtól, tartani egy pár perces szünetet, majd újra megpróbálni.

A mérőütés használatát kezdőknél nem feltétlenül szokták szorgalmazni, pedig jó dolog. Természetesen, nem akkor kell elsajátítani, amikor életünkben először ülünk a dob mögé. Még akkor se kell rögtön, ha a metronóm bejön a képbe, én a magam részéről úgy emlékszem, hogy pár hónap gyakorlás után kezdtem el tanulni a használatát. Mert mi is ez?

Balkezesek a jobb sarkukkal, jobbkezesek a ballal ütik a negyedeket. Tehát, minden negyednél saját magunk számára adunk egy hangtalan jelzést, ami elsősorban nekünk segít abban, hogy tartsuk a sebességet, és lehetőség szerint minél pontosabbak legyünk. Magyarán: ha a metronóm negyedenként "pittyeg", akkor minden egyes "pittynél" sarkunk is ráüt egyet a lábcin-pedálra. Lábunk ugyanis eközben a pedálon marad, legalábbis, így érdemes a mérőütést megtanulni.

Hogy jön ez ide? A mérőütés nem csak a negyedeket jelzi számunkra, hanem azt is, ha valami nem megy: ha a mérőütés nem pontosan a negyed helyére esik, vagy a kelleténél többször adunk mérőütést, érdemes a sebességet addig csökkenteni, amíg minden a helyére nem kerül. Ne ijedjünk meg, ha ez csak 40 bpm-nél valósul meg: ha csak így megy, innen kell kezdeni a mozdulatok begyakorlását. Ez nem ciki, legfeljebb csak jól előkészítjük agyunkat a nagyobb sebességre. (60 bpm-nél gyorsabban viszont nem szoktam kezdeni egy új gyakorlatot, leggyakrabban 50-en, de a triolák esetében negyvenre is lementem.)

Ti hogy csináljátok?