Lehet, hogy a konzervatív neveltetésem az oka, de több mint három hét intellektuális  kurválkodás és nem-blogolás után valahogy kényszert érzek arra, hogy elmondjam, mi történt ez idő alatt. Amiről a blogot olvasók többsége tudhat az annyi, hogy elkezdtem megcsalni balkezes hagyományaimat, és kipróbáltam, milyen az élet jobb kézzel. A magömlés viszont elmaradt.

Korábbi sirámaimban utaltam arra, hogy olyan kusza rendezetlenséggel kezdődött minden, hogy onnan folytatni legalább annyi optimizmusra vallott, amennyi annak a száz forintos bolt tulajának lehetett, aki a kecó ráncfelvarrása után az összes ablakra azt írta ki: "minden cent számít".

Az még csak hagyján, hogy minden mérőütésre önkéntelenül a lábdob szólalt meg. Erre számítottam, akárcsak az egyszeri Józsi bácsi, akit elvittek műrepülni. Meg arra is csak-csak felkészültem, hogy a bal oldalamon lévő lábcin jobbkezes adjusztálása közben jó párszor eltalálom majd a bal kezem középső ujjának második izületét. Ezen a testrészen különben is már eleve jópofa hupni van, mivel a dobtanulás kezdetén - magam sem tudom, hogyan - de az akkor, ugye, tőlem jobbra tartózkodó lábcinen az egykezes tizenhatodozás gyakorlása közben az ominózus pontnak sikerült jópárszor összetalálkoznia a jobb kézben tartott dobverővel.

Arra viszont, hogy már a második alkalommal 90-es bpm-re felverekszem magam a nyolcadokkal, na, arra nem számítottam. A lábcinen a folyamatos egykezes tizenhatodokkal kábé 70-75 bpm-en is még egész jól kijöttünk egymással. Szóval, igazából nem panaszkodhatok. Jó pár próba után horgadt fel bennem a szorongás: mi van, ha esetleg jobbkezes tanulmányaim kezdenek a korábbiak rovására menni.

Úgyhogy, egy nap mindent szépen visszapakoltam a helyére: a kísérőtányér visszakerült a bal oldalra, a beütő és a lábcin pedig a jobbra. (A tamokat nem babráltam, az állótamot pedig a kísérlet idejére méltatlanul a sarokba állítottam.)

A másik kézzel való játék kipróbálása mindenképp érdekes élmény, legalább annyira, mint amennyire Bástya elvtárs a szocialista szellem vasútját érdekesnek találhatta. De utána azért jó érzés visszatérni a gyökerekhez, tudva, hogy Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni.