Szép ellentmondás a cím, nem igaz? Én nem tudom, más hangszereknél hogy áll a dolog, de az biztos, hogy a dobok esetében a nagy(obb) sebesség - mondjuk olyan 120 bpm (beat per minute) - elérése érdekében alapos technikai fejlesztés szükséges. Ami elég macerás, ennélfogva pedig időigényes. Itt van például a duplázó esete.

Megkockáztatva, hogy a blogot szakértő kommentekkel ellátó kedvenc domesztikált tankunk pillanatokon belül elemi csapást intéz a gondolatmenet ellen, de bizony a lábgépeken játszott folytonos tizenhatodokról terveztem egy kicsit elmélkedni jelen posztban. A probléma ott van, hogy valamivel 100 bpm fölött végetér a tudományom, és megjelennek a pontatlanság aggasztó tünetei. Egyszóval: nem megy.

Az ember erre megnézi a neten, mások hogyan csinálják. Alapvetően tucatszámra lehet találni oktatóvideókat, a magam részéről két kategóriát különböztettem meg. Az egyik módszer követőinek lábfejét mintha odaragasztották volna a pedálra, viszont a sarkak enyhén a pedál fölött vannak, de semmiképp se spiccben. Jobbkezes-lábasok esetében először tehát a jobb sarok pottyan le a pedálra, aztán a bal, a harmadik tizenhatodot viszont a jobb lábfej kelti életre, oly módon, hogy a sarok felemelkedik a pedálról. Ezután ugyanezt teszi a bal láb is. (Balkezesek esetében ugyanez a szisztéma, csak először a bal láb ténykedik, csak aztán kerül sorra a jobb.)

A másik módszer egyfajta mókás ugrándozást eredményez a pedálokon: a fentiektől eltérően az első két tizenhatodot is a lábfejünkkel sajtoljuk ki belőlük, mégpedig úgy, hogy a műveletet a pedál hozzánk közelebbi eső végén kezdjük (jobb-bal), majd a maradék másik két hangért a pedál lábdob felőli részét adjusztáljuk. Magyarán enyhe spiccben ugrálunk előre-hátra.

Mindkét esetben a láb pozícióját rögzítenie kell az agynak. Az első esetben tehát azt, hogy jobb sarok-bal sarok-jobb spicc-bal spicc, a második esetben viszont azt, hogy az egyes hangok esetében hol helyezkedjen el a lábunk a pedálon.

Rögzítésről van szó, épp ezért nem 120, de még csak nem is 110 bpm sebességen kezdődik a gyakorlás, hanem annál jóval lejjebb. Esetemben 100-ról 70-re mentem vissza, ami, igen, kissé frusztráló. Mint egynémely társasjáték esetében, ahol egyes mezők habozás nélkül visszaküldenek a kiindulási pontra.

Viszont nem megy másképp. A sebességet ötösével emelve szép lassan eljutunk 110-re, ezt én mindkét módszer esetében kipróbálom. Jelzem, hogy továbbra sincs meg az áttörés, viszont egyedül abban reménykedhetek, hogy a kettőből előbb-utóbb összeáll egy nagy sebességen is használható kombináció. Ti mit gondoltok, nektek hogy sikerült?