A számítógépes stratégiai játékok kora nálam kábé akkor ért véget, amikor másoknál elkezdődött. Az Armageddon volt az utolsó, ami még a 386-os XT-men futott hosszú napokig. Van is ennek olyan 15 éve. Most ismét előkerült. Na, nem a program, hanem a koncepció.

A viszonylag régi példákkal való párhuzamok helyett most inkább egy még régebbi játékon modellezzük a dobossá válás evolúcióját. Itt van például a sakk, amelyben a stratégiai játékokhoz hasonlóan különböző képességű és felszereltségű karakterek közül lehet választani. Vannak a gyalogok, ezek lennének a stabil és pontos négynegyedes nyolcadok, olyanok mondjuk, mint az AC/DC dobosáé. Ezek nélkül nem indul parti. Megkerülhetetlenek.

Csak a gyalogok után indulhat meg a mezőny többi része. Így a betonbiztos bástya is, ami behatárol, nem véletlenül található a sakktábla csücskeiben. Első lépéseként egészen biztosan csak a pálya valamelyik szélén egyenes vonalban mozdul el. A bástya a negyedet, vagy a második nyolcadot követő tizenhatodnak felel meg: ha ez elcsúszik, és mondjuk egy hanggal arrébb kerül, érvénytelen lesz a lépés. Amíg azonban a sakktáblán megróvó és lesújtó tekintetek össztüzében ugyan, de korrigálhatjuk a bástyával átlósan tett mozgást, addig a dob esetében az egész zenekar kieshet a ritmusból. Helyből sakk-matt.

Az említett futó átlósan mozog, feltételezi a tamokon való magabiztos közlekedést, amibe az is beletartozik, hogy a pergő utáni tizenhatod mondjuk az állótamra kerül. Ennek során gyakorlatilag a két kezünk átlósan keresztezi egymást. Ehhez hasonlít a lovag is: három hang az egyik dobon, mondjuk a tamon, amit egy negyedik tizenhatod váratlanul egy másikon követ. Ehhez sem kevés gyakorlás szükségeltetik, a bástya szintet ehhez készségszintre kell fejleszteni minden létező sebességen.

A király és a királynő szintje már a színesítés minden elemét tartalmazza: bármikor előjöhet egy lábcinemelés, egy szextolla, vagy egy-két hangsúlyos/hangsúlytalan harmincketted. A duplázópedál pedig keményen koptatja a lábdob bőrét. Az erre a szintre jutó dobos lelki szemei előtt már Mike Portnoy dobol.

A sakknak is az egyik lényege, hogy általában az egyes karakterek nem egyszer lépnek a játszma alatt. A fenti folyamat ritmusképletenként ismétlődik: az új és ennélfogva bonyolult ütéssorozatokat lassabb sebességen kezdjük kigyakorolni, ahol viszont a negyedek, a nyolcadokat jelképező gyalogok, valamint a bástyák biztosítanak stabil alapot a továbblépéshez.

A dobolás tanulása ahhoz hasonlít, mintha saját magunkkal játszanánk egy sakkpartit. Saját korábbi állásainkkal "versenyzünk", és ennek során szinte mindegy, hogy a fekete vagy a fehér színnel vagyunk.