Néha eljön az ideje az örömzenélésnek is. Ez persze, mindenkinél mást jelent, nálam, kezdőként, tényleg nagyon-nagyon mást. Pár hónapja a dobiskolában valaki lekottázta nekem a Yeah Yeah Yeahs Sealings c. számát. Ez került elő a hétvégén két adag triola gyakorlása közben, úgy, hogy a második adagra már nem jutott idő. A fentiekben ezt - jobban mondva, az egésznek csupán az intróját - próbáltam meg összeszedni, az ismétlőjeleket kéretik figyelmen kívül hagyni.

Az eredeti szám sebességét 70-80 bpm közöttire becsülöm, a játékot nyolcvanon kezdtem, majd gyorsan megalkuvó lettem: elrendeltem a sebességkorlátozást, bőven elég lesz, ha ez 60-on megy.

Nem ment. A dobos Brian Chase életművének ezen a pontján megtorpanva így kénytelen voltam még tovább dobálni sárral az egómat, hiszen az eredetileg nyolcadok helyén ülő cinekkel nagyon megkeveredtem. A számomra technikásnak számító részek - gondolva itt különösen a második és a harmadik ütemre - nagyon begyorsultak: ebben a két ütemben a cinek helyét illetően bármilyen véletlengenerátort csúnyán megaláztam volna. Ezért úgy döntöttem, hogy - a fenti kottatöredékkel ellentétben - minden tizenhatodot megpróbálok kijátszani a cinen, amit így egyfajta szamárvezetőnek használtam. Ez lett belőle:

Mindenesetre, izgatottan várom a mai napra rendelt zajkeltetői élménycsomagot, hogy kiderüljön: sikerül-e eljutni odáig, hogy csak a nyolcadok helyén legyenek a cinek. A 70-80 bpm pedig, azt hiszem, még várhat a sorára.