HTML

dob

[A címben szereplő, autoerotikus örömszerzésre utaló bármilyen áthallás csak az Olvasó piszkos fantáziájának a műve lehet.]

Friss topikok

  • Uglee: Hát, a blog mint műfaj eléggé elhalt az utóbbi években, mint a levágott végtag. Ha valami olyan va... (2016.09.05. 16:42)
  • Aandriiis: Mike Portnoy !!! :DDD (2012.03.06. 21:25) Zsidó Sárga Oldalak a Wikipedián
  • Aandriiis: Remek poszt!! :D Teljesen ismerős a helyzet. Azt nem értem, hogy az első koncerten majdnem utoljár... (2012.03.06. 21:22) A dobosok sanyarú sorsa, 6. rész, konklúzió
  • Aandriiis: Szintem soha sem használtam metronómot sőt a mi zenénkbe fölösleges is lenne. Úgy vélem egy számba... (2012.03.06. 21:15) Pontosság
  • Aandriiis: Érdekes meglátás és hasznos tanácsok! :) Teljesen megegyezik a személetem a tiéddel, hogy szurkál... (2012.03.06. 21:06) Duplázás

A dobosok sanyarú sorsa, 1. rész

2009.10.14. 14:41 :: Uglee

Most, mint arra a cím is utalt, a dobosok sanyarú sorsáról fogok beszélni.

Mint minden ügyes matematikus, indirekt módon közelítem meg a dolgot. Képzeljünk el egy gyermeket, úgy 6-7 éves kor körül. A szülők jobb esetben megkérdezik, hogy milyen hangszeren szeretne játszani, rosszabb esetben ő megy oda édesapjához, hogy azért már lassan miújság. Valljuk be, a szülők részint büszkék akarnak lenni gyermekeikre, ezért útra bocsátják a zenészélet rögös útján őket, de mindeközben önös érdekeiket is nézik.

Vegyük például azt, ha a gyermek zongorázni akar! Az egy általános hangszer, társadalmilag elfogadott, meg minden, ha van otthon zongora, akkor eleve semmi akadálya, mert a szülő eleve szokva van a zongora gondolatához, de ha esetleg nincs, vagy hozzászokva nincs, vagy leginkább egyik sem, akkor is lehet a gyermeknek valami Casio CTK szintit venni, amin tud gyakorolni fejhallgatóval, néma kussban. Egész baráti áron lehet már kalapácsos MIDI billentyűzeteket is kapni, számítógép meg minden házban van, esetleg egy kicsit drágább hangkártyával és némi lopott szoftverrel a gyermek máris egy koncertteremben, egy Steinway zongora előtt érezheti magát. És hogy miért a fejhallgató és a kuss? Hát mert a szülő szeretné, ha ifj. Liszt Ferenc lenne a gyermekéből, de az oda való eljutás folyamata hosszútávon gyötrelmes, nem csak a szenvedő alany számára, de a szülők is, afféle collateral damage módjára szép lassan kiakadnak az ezredik elrontott pentaton skála hallatán, és törvényszerűen azt kívánják, hogy azon a szép csillagos estén miért nem inkább moziba mentek.
Ha a gyermek esetleg gitározni akarna, az se olyan nagy baj, veszünk neki egy használt akusztikus gitárt, aztán hibánkból okulva véletlenül begyújtunk vele a kandallóba, és veszünk neki egy elektromosat, szép vékony testtel, hogy ne legyen üreg, ami rezonanciájával erősítené a hangot. Veszünk hozzá egy 15000 ft-os effektet is, meg egy fejhallgatót, és minden rendben. Basszgitárral ugyanez a helyzet.
Furulya és egyéb fúvósok esetén nem ekkora a baj, a furulya például már egy ajtó bezárásával is alig hallhatóvá varázsolható. Erős kivételt képez a tuba és a templomi orgona persze, de azokat szerintem gyermek úgysem választja, meg ha mégis, akkor is van sordino, plusz ajtó.
Sorolhatjuk még egy darabig a hangszereket, de a két általánosan borzalmas hangszer ebből a szempontból a hegedű és a dob. A hegedűsökről nem tudok mesélni, ahányat láttam a zeneiskolában, mindegyiket a vonójának a lószőrével fojtottam volna meg legszívesebben a nyikorgás miatt, amit kiadtak, de még hatodikban is, amikor mi már Joplinokat tanultunk, egész szép sikerrrel. A dob viszont egy mumus. Amikor elhangzik a mondat, hogy "Dobolni szeretnék.", akkor minden szülő máshogy reagál, de csak igen kevés nem pánikszerű ebből. Az egyik tipikus az, hogy "Hogy mondod, zongora? Mondom ZONGORA???", a másik a "Hogyisne! Ide ebbe a házba dobot nem soha, és egyébként is, rend van a szobádban?", meg van még az, amit nekem mondtak, hogy "Menj el zongorázni előtte, hadd fejlődjön a ritmusérzéked.", van elvétve 1-2 ember, aki azt mondja, hogy "Jóvanakkor, akkor hát dob, hát." Ezek az emberek vagy gazdagok, vagy zenészek, próbateremmel, vagy gyermekük olyan mértékben eleven, hogy azt remélik, ezzel kiéli magát.

Lám, még szegény gyerek el sem kezdett dobolni, de máris milyen sokat írtam :)
A következő bejegyzésem első mondata pedig az lesz, hogy : "A gyermek pedig elkezd dobolni."
folyt. köv.
 

7 komment

Címkék: tanulás gyermek michael dob szomorúság jackson szülők nyomor keserűség

Megáll az ész!

2009.10.08. 14:49 :: blogout

Talán a címben szereplő mondás magunk elé mantrázásával is beérnénk, ha történetesen nem huszadszorra rontanánk el ugyanott az adott gyakorlatot. De mivel leggyakrabban pontosan erről van szó, az ártatlan mondat cifrább, népi motívumokban is bővelkedő többszörösének üvöltözésétől sem riadunk vissza. Elkeseredésünket azonban egy tojástartókkal még oly pazarul telezsúfolt fal sem képes tompítani. Ismerős, ugye?

Amikor megáll az ész, általában hibázunk. A hibákból azonban rögtön több következtetést is levonhatunk. Az egyik kézenfekvőnek látszik: az adott anyag nem megy. A másik viszont sokkal izgalmasabb, mert abból az derül ki, hogyan tanul dobolni az agyunk.

Lássunk egy-két konkrét példát. Mostanában a tizenhatodok hangsúlyozásával szórakoztatom magamat és a lelkes olvasóközönséget. Aki újonnan érkezett a blogra, annak feltételezhetően az előző két poszt elolvasása után (lásd itt és itt) áll össze a teljes kép arról, hogy mit is csinálok én valójában Dobos Guantanamón.

Az önkínzásnak ezen a fejlettségi szintjén, amin vagyok, megfigyeltem, hogy egyes elemek könyebben, mások összehasonlíthatatlanul nehezebben mennek. Mind közül pedig a leggázosabb a rettegett paradiddle.

Azaz: BJBB JBJJ, BJJB JBBJ, BBJB JJBJ. Mint látszik, ez három gyakorlat, amit kábé 90 bpm-es sebességen művelek a zajkeltetőben - a hangsúlyos és hangsúlytalan ütések mindenféle megkülönböztetése nélkül. (Ment ez már valaha gyorsabban is, de rég nem gyakoroltam.) Tehát nagyjából mindegyik ütés hangsúlyos, azaz azonos erővel puffan a dobverő a bőrökre.

Rögtön gondolhatná is a naív ügyfél, hogy egyes hangsúlyos ütések hangsúlytalanná tétele nem egy nagy etwas. Frászt. Sokszor még a harmincas bípíemen, úgynevezett büfésebességen se sikerül. (Azért büfé, mert olyan lassú, hogy két ütés között nyugodtan bevághatunk egy zsemlét, de legalábbis felhörpinthetjük a reggeli kávét.)

Nem minden ilyen nehéz. Viszonylag könnyeden vettem be azt a kanyart, amikor a tizenhatodok egy-egy hangjára került csupán hangsúly, ami aztán egyre kijjebb vándorolt. Tehát: Bjbb Jbjj, bJbb jBjj, bjBb jbJj, bjbB jbjJ (a nagybetűk jelzik a hangsúlyt). Meglepetésemre még akkor se fagyott le az operációs rendszerem, amikor a négy tizenhatod első két hangjára került a hangsúly: BJbb JBjj. A gondok akkor jelentkeztek, amikor a második és harmadik hangokat kellett (volna) erősebben megütni: bJBb jBJj. De az első és utolsó hangsúlyos hang kivitelezése se bizonyult egyszerű mutatványnak: BjbB JbjJ.

A változatosság kedvéért a következő kézrend esetében viszont pont azok a gyakorlatok verték ki a biztosítékot, amik az előbb még mentek. A BJJB JBBJ vonatkozásában ugyanis akkor merült fel a probléma, amikor az első két, illetve az utolsó két hangot akartam erősebben, hangsúlyosan megütni. Nem bizonyult egyszerűnek a BjJb JbBj, valamint a bJjB jBbJ gyakorlati megvalósítása sem. Az első esetben a páratlan, a második esetben a tizenhatodok páros hangjaira kellene kerülnie a nyomatéknak.

És hogy mi lehet ennek az oka? A dobtanulás során az első két évben elsajátított tizenhatodokkal balkezesek szinte kizárólag csak, mint BJBJ, jobbkezesek pedig JBJB-kézrendben találkoznak. (Nem véletlen, hogy minimális odafigyelés mellett a BJBJ-nál nem okoz túl nagy fejtörést a hangsúlyok variálása. Na, persze, ez esetben sem nagy sebességről beszélünk.) A BJBJ, illetve a JBJB rögzítése tehát olyannyira jól sikerült, hogy ez meghiúsítja az összes többi új elem és kézrend elsajátítását. Ezért megkerülhetetlen a lassú gyakorlás, ami esetemben 30 bpm-en kezdődik.

Meg azért, mert agyunk úgy tűnik olyan, mint az egyszeri Józsi bácsi, akit elvittek műrepülni: arra számított, hogy a hangsúlyoknak a megfelelő helyükre kell kerülniük, arra is számított, hogy eközben még a kézrendet is felügyelje. De hogy mindezt még gyorsan is? Na, arra nem számított. Ilyenkor aztán megáll az ész; az összes eddigi nagy sebességen megkísérelt próbálkozásunk reménytelenül a nyakunkba szakad.

Nektek milyen tapasztalaitok vannak, nálatok melyik gyakorlat tette/teszi be leginkább a kaput? Ti mit tettetek ellene?

 

1 komment

Címkék: dob példa hangsúlyos ütés hangsúlytalan ütés

Dobolás Guantanamo-módra - II. rész

2009.10.07. 08:55 :: blogout

Kezdem azt hinni, hogy én vagyok az a magyar állam által örökbefogadott guantanamói rab, aki szigorúan titkos személyazonossága mögül irogat a tanult tehetetlenség iskolapéldájaként. A pszichológia egyik szupersarkított tényállása szerint ugyanis bizonyos idejű fogságot követően akkor sem hagynák el az exrabok a halálkemping területét, ha történetesen eltűnne a szögesdrót. A kínzás mit sem ér, ha önkínzással ne lehetne még jobban kiteljesíteni.

A mindennapi ember ezt nehezen látja be, ahogy talán azt is, hogy miért most következik a korábbi bejegyzésben említett önkínzás leírásának a folytatása. Ugyanis az jön.

Anélkül, hogy újra leírnám, amit az előbbi linken elolvashattok, a lényeg az, hogy a hangsúly mindig más tizenhatod(ok)ra kerül. Az előző posztban ezt a BJBJ kézrenden szemléltettem, jelezve, hogy ez csak az első lépés. Van ugyanis ezen kívül még tizenegy kézrend, ahol kellőképpen frusztrálhatja magát a mazochista dobos.

Sűrű egymásutánban, az egyes kézrendeket vesszővel elválasztva megkísérlem most ezeket fejből beidézni: BJBJ, JBJB, BBJJ, JJBB, BJBB JBJJ, BJJB JBBJ, BBJB JJBJ, BJBJ JBJB, BBBJ, JJJB, BJJJ, JBBB.

Hát, ennyien vannak, kétségkívül elég horrorisztikusan fest a dolog, a tizenkét kézrend így együtt. Ha ezt megszorozzuk az egyes kézrendek esetén az előző posztban leírt tizennégy hangsúlyvariációval, pontosan 168 gyakorlatot kapunk. Ezek mindegyikét több mint két percig gyakoroltam - harmincon. Utóbbi a rögzítéshez szükséges alapjárat, ezután egy kicsit lazíthatunk, de utána se lesz könnyebb az életünk. Ugyanis a következő lépésben a gyakorlatokat négyszer - egy ütem hosszan - ismételjük meg.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kikapcsoljuk a tempomatot, és megkérdezzük az agyunktól: vetted? Ha igenlő a válasz, a sebességet begyorsítjuk. Mégpedig egészen a szédületes 35 bpm-re.

 

2 komment

Címkék: dob tizenhatod hangsúlyos ütés hangsúlytalan ütés

Elkésett bemutatkozás

2009.10.05. 10:01 :: blogout

Tényleg teljesen jobbkezessé váltam volna az utóbbi egy hónapban, ráadásként pedig úgy szórom a dobverőket, mintha legalábbis a BigStick gyárban lennék futószalag? Többen ugyanis ezzel gyanúsíthattak meg, akik Uglee legutóbbi posztjában megjelent videót látták. A helyzet az, hogy hárman lettünk a csapatban: Parajos Tank, Uglee, és jómagam, aki továbbra is blogout néven próbál majd érvényesülni. Az egyes posztok elkövetőit a bejegyzés címe mellett lehet beazonosítani.

A hármas szám történelmileg bizonyított. Az egy csapatban egy cél érdekében munkálkodó hármak alapgondolata több helyen előfordul a történelemben, eleinte triumvirátusként, később Szentháromságként, majd a XX. században egyre inkább trojkaként emlegetett jelenség az egész világot befolyásolta. Ráadásnak ott van a Top Gear c. autós műsor is, amiben Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May meggyőzően definiálja újra és újra az autó fogalmát a BBC-n.

Más kérdés, hogy például négyen ha akarnánk se lehetnénk, ugyanis Parajos Tank és Uglee voltak eddig is a blog házi szerzői, csak leginkább a kommentekben bontakoztak ki. Viszont azzal, hogy immár ők is posztokat írnak, óriási kereslet mutatkozik a kommentelők iránt. Úgyhogy kedves Olvasók! Eljött az ideje a vélemény-nyilvánításnak, amit nyilván eddig is megtettetek magatokban, a jövőben azonban nem ártana, ha írásos nyom is maradna utána.

Persze, ez a poszt elkésett, hiszen Uglee első bejegyzése előtt nem lett volna baj, ha megjelenik, de ezt elszabotáltam. Illetve dehogy. Uglee volt túl gyors, ennek azonban mindenki csak örülhet. :) Úgyhogy fogadjátok őket sok szeretettel! (Engem pedig tűrjetek el... :)

5 komment

Címkék: bemutatkozás dob triumvirátus uglee parajos tank

Az ígért videó

2009.10.02. 14:24 :: Uglee

Nos, ahogy ígértem, itt a videó.

Videót és hangot vettünk fel, az egyetlen elég nagy méretű szobában, amit meg tudtunk ingyen szerezni. Akit érdekel a felvétel menete, technikai részletei, az kommentben jelezze, addig is inkább a dobolásról beszélek.

Szólónak nem nevezném, amit itt csináltam, inkább csak elengedtem magam. Mivel nem volt tétje, belementem olyanokba is, amik esélyesek voltak, hogy nem sikerülnek, volt, hogy bejöttek, volt, hogy nem. Ja, és tudom, hogy tele van hibával, de meguntam, hogy arra várjak, hogy valaki véletlenül felvegyen rólam egy olyan videót, ami hibátlan.

Ősrégi hibám, hogy nem tudok szólózni, ennek az lehet az oka, hogy sosem csináltam. Sosem volt egy zenekarom, ahol szólóznom kellett volna, csak maximum 2 ütemet, annyit meg bárki össze tud szedni, ha nagyon akar.

Kicsit belecsaptam a lecsóba ezzel a videóval, de majd lesz ez még így se. Igazából 3 féle dologból épül fel, nevesül
-Beatek
-parasztvakítások
-nehéz, hosszan gyakorolt trükkök

Beateket az ember vagy tanul, vagy elles, vagy kitalál. Nekem csak az utóbbi kettő játszott, eleinte ellestem dolgokat kedvenc számaimból, stb, majd utána fél évvel következett a lehetetlen, mégis jól hangzó beatek kitalálása. Más kérdés, hogy később, ahogy szélesedett zenei látóköröm, egyre többet találtam meg belőlük már megírva.
A parasztvakítások és a nehéz trükkök között vékony és illékony a határ, parasztvakításnak azt a trükköt nevezem, amely egyszerű, de azt nézve a néző azt gondolja, hogy "Hű!" Tipikus példája ennek az 1:14-nél kezdődő triolás darálás. Ebben, ha van duplázód, az egyetlen nehézséget az okozza, hogy rajta maradj a tempón, ráadásul pontosan. Ami közvetlenül előtte van, számomra sokkal nehezebb, pedig gyakorlatilag ugyanaz, csak nem triola, hanem két kéz, két láb, és érdekes módon a kezeimmel van a baj. Azt még mindig parasztvakításnak vélem, mert ugyan számomra nehezebb eljátszani, de olyan egyszerű, mint a pofon, és olvadoznak tőle a nézők.
A határ viszont tényleg illékony, mert lehet, hogy amire én nagyon büszke vagyok, hogy el tudom játszani, és világmegváltó dolognak tartom, egy nálam sokkal képzettebb és kigyakoroltabb dobos eljátssza fél kézzel, és ő véli vakításnak, vagy az, hogy engem elküld a picsába minden kezdő dobos, hogy én ezt a darálást fitymálom, miközben ő azon küzd, hogy külön tudja mozgatni a kezeit.

Gondolom, azért aki olvassa, kíváncsi rá, hogy hogy jöttek nekem a fent eljátszott dolgok. Némelyikük úgy, hogy kitaláltam, és egyből ment, némelyiküket pedig szépen ki kellett gyakorolnom, lassútól a nagyon gyorsig, elrontani, és újra kezdeni.

A jövőben lesz témája is annak, amit írok, ez most csak aféle bemelegítés. Lesz még itt szó mindenféle dologról, ha jól emlékszem, blogout első bejegyzéseinek egyikében szépen leírtam, szóval aki kíváncsi rá, keresse meg :)

Üdv!

7 komment

Vezetni tanulni Bugattival? Na ne!

2009.09.30. 09:58 :: blogout

Ha elsőre nem is tűnik túl szorosnak a kapcsolat a dobolni és a vezetni tanulás között, én most mindenesetre jól megerőszakolom, és az lesz. Régebben beszélgettem a bunker egyik társbérlőjével, a dobossal a szomszédból. Egy szimpatikus tini srácról van szó, aki az egyik beszélgetés során egyszer csak azt találta mondani, hogy ő bizony 100 bpm-en kezdi a gyakorlást. Olyan meggyőződéssel jelentette ki ezt, hogy rögtön tudtam: megingathatatlan. Meg ki is vagyok én, aki nekiáll jótanácsokat osztogatni annak, aki fiatal kora ellenére dobtudásban fényévekkel előttem jár. Nem is ez a gond, hanem az, hogy mellékesen dobot is tanít. És ez a nem mindegy.

Láttatok már kék alapon fehér T-betűs matricával közlekedő Bugatti Veyront? Vagy mondjuk egy oktatóautóvá átalakított Lamborghini Murciélagot? Ugye, hogy nem. Amellett, hogy azonnal emberiség elleni bűnnek minősülnének az anyósülés - miket beszélek itt: a másodpilóta ülése - előtt éktelenkedő pedálok, nincs is szánalmasabb annál, amikor egy sportautó 10 méterenként lefullad.

Persze, aki vezetni tanul, annak a pucér seggű nők fotói mellett a fent említett autók poszterei is kinn lehetnek a szobafalán. Vágyakozni ugyanis szabad. Viszont száz bípíemen kezdeni a dobolás tanítását legalább olyan, mintha rögtönzött buszmegállót és utasvárót alakítanánk ki egy Bristol felfelé nyíló sirályszárny-ajtaja alatt.

Az autodidaktáké minden elismerésem, a praktizáló dobosok többsége úgyis ilyen. Közöttük azonban sokan lehetnek azok, akik megfelelő személy - értsd: tanár - híján kellő alapozás nélkül kezdték a dobtanulást. Talán mert ők is valaki mástól így látták, vagy mert történetesen beszélnek a szomszéd sráccal, aki azt tanácsolja nekik, hogy százon kezdjék a gyakorlást.

A százas tempón való kezdést egyébként könnyű gyorsan elfogadni: ki az, aki ne akarná minél előbb elérni kedvenc együttesei sebességét. Ez természetes is. Ahogy az is, hogy pár óra után a vérmesebbek már az autópályán rohangálnának a Bugattival. A kigyakorlás hiánya azonban bármikor jelentkezhet, hiszen a kezdőt annyira leköti saját maga, hogy közvetlen környezetének nanoszelete sem fér már abba bele.

A bibi ott van, hogy a mielőbbi sikerek elérésére irányuló természetes törekvésünket sajna épp az agyunk hiúsítja meg, ami csak alacsony sebességnél képes a leghatékonyabb tanulásra.

Az autósnak se csak egy adott útvonalon való közlekedést kell megtanulnia. Pedig sokan lehetnek, akik kizárólag A és B között közlekednek magabiztosan, viszont B és C között végetér a tudomány: már a jobbkézszabályt se adják meg. Nem véletlenül. Náluk ugyanis csak annyi rögzült, hogy A és B között a sarki presszónál meg kell állni, és valami furcsa ok miatt el kell engedni a jobbról érkezőket. A KRESZ-t azonban a forgalmi vizsgára való felkészülés során használt utcáktól elvonatkoztatva kell tudni használni. Ugyanígy, sok dobos is a tökéletességig kifejleszt egy adott számot, viszont egy ismeretlen másik szám esetében már nagy valószínűséggel elakad. Hiszen az alapok hiányoznak.

És abban ugye egyetértünk, hogy nem sok lehangolóbb látvány van egy elakadás jelzővel a legállósávban ácsorgó Bugattinál?

 

Szólj hozzá!

Címkék: dob autóvezetés dobtanulás

Az első...

2009.09.29. 14:18 :: Uglee

Sziasztok, én Uglee vagyok.

Blogout volt olyan szíves, és meghívott blogolni, így hát itt vagyok.
Zenészéletem hiteles története első általános iskolás koromban kezdődött, amikor anyámék egy szép napos délutánon elvittek a rétről egy sötét váci épületbe, ahol úgynevezett zenei előképző volt. Eztán megkérdezték, hogy milyen hangszeren szeretnék játszani, mire közöltem, hogy dobolni és trombitálni akarok. Anyámék félig önvédelemből, félig józan észből inkább zongorára akartak beiratni a váci zeneiskolába, amely pedig épp hiányt szenvedett hegedűsökből, ezért oda akartak benyomni, viszont azt én nagyon nem akartam, így nem nyertem felvételt. Elmentünk hát Felsőgödre, ahol tárt karokkal vártak, főleg, hogy már valamennyire rám ragadt a zongoratudás, elvégre a zongora alatt legoztam már 2 éves korom óta.

7 évig bírtam ép ésszel a zongorázást, de a bal kezem annyira béna volt, és emellett annyira nem volt már türelmem a rossz, hangolhatatlan zongoránkon gyakorolni, hogy a hatosztályos gimi első osztályának végén abba is hagytam. Nem emlékszem már pontosan az évekre, hónapokra, de a lényeg az, hogy egyszercsak felfedeztem a számítógépes zenélés csodálatos világát, először a Scream Trackerrel, majd pedig az ImPulse Trackerrel, és egészen fantasztikusnak tartottam, hogy hirtelen végtelen számú kezem van, és végre nem korlátozza a kezem az agyamat. Közben elkezdtem egy hangokat pengetni apám ősrégi jolana gitárján, de semmi komoly. Egy idő után jött a Windows 98, és a Voyetra, ami nem volt sampler, viszont lehetett benne több sávon MIDI-t írni illetve hangot rögzíteni, ebben már duóban egy barátommal rosszabbnál rosszabb rapszámokat raktunk össze, majd belecsöppentem a Kockásfülű Nyúl zenekarba, ahol kénytelen voltam egy kéztörés miatt 3 nap alatt megtanulni basszusgitározni, ami ha nem is frenetikusan, de funkcióját tökéletesen betöltve sikerült is. Haverom gyógyulásával ismét billentyűket találtam a kezem alatt, de közben a dobosunk folyamatosan egyre kevesebbet járt próbálni, én pedig úgy gondoltam, hogy a dob megléte fontosabb, mint a szintiszőnyeg, szóval be-beültem a helyére. Az igazi fordulópont akkor következett be, amikor kirabolták a próbatermünket, és elvitték a szintimet, ott hagytak viszont egy szutyok amatit, amit én akkor a gazdájától 2 sörért megvettem (kb annyi volt az ára akkor), és felújítottam, a pincémet kitakarítottam, és oda a hangszert levittem. Édesanyám nagy örömére.

Úgy kezdtem el dobolni, hogy az alapokról csak annyi fogalmam volt, amennyit a koncerteken, próbákon illetve koncerteken dobosoktól ellestem, vagyis hogy keresztben van a kezük, csépelik a dobot, meg ugrálnak a lábgépen. Azért azt hozzá kell tennem, hogy őstehetség voltam, már kezdőként sem doboltam szarul, gondolom, ez köszönhető a 7 év zongorának. Kezdeti dobolási stílusom jungle drum and bass volt, aztán jött hozzá a hip-hop, később átalakult a Kockásfülű Nyúl ilyenné, aztán 3 évre rá eredménytelenül megszűnt, nálam pedig megjelent egy fekete autó, és elvitt engem egy metálpróbára. Akkor kerültem be az Aquincumba, és akkor tanultam meg alázatosan dobolni, nem szét, hanem alá. Azért volt ez nehéz, mert közben olyan irdatlan dolgokat kellett dobolnom, hogy ihaj, fel kellett dobni dobokkal a zenét, de közben a háttérben maradni, aranyközéputat produkálni, satöbbi. Akkor találkoztam először azzal az elmebetegséggel, hogy darálni a duplázóval (akkor még nem láttam semmi értelmét), grindelni (annak még máig nem látom értelmét), és az egész sport-jellegű dobolással, mint olyan. Azóta pedig már az Overcastben dobolok, ami sokkal kettőnégyesebb, de egyben zeneibb is.

A vicces az egészben, hogy szeritem és mások szerint is jól dobolok, de mivel én hátulról kezdtem, én is most gyakorlom azokat, amiket blogout, vagyis papamama, paradiddle-diddle-diddle-diddle, és társai. Mondjuk hangsúlyozni elég jól tudok, de majd arra is rámegyek. Közben amennyire tudtam, megtanultam gitározni is, biztos ami biztos.

A cuccom pillanatnyilag: Amati feketére fújva, Remo Powerstroke 4 bőrök, Sabian pro ride és lábcinek (utóbbi törött, mióta mínusz 15 fokban doboltam rajt'), Sabian AA thin crash, Stagg azonnaltörő crash, Sabian B8 Pro splash, Meinl china és splash, Pearl H1000W lábcinállvány, Iron Cobra rollin' glide duplázó.

Szóval ez az első ilyen kaotikusra sikerült, de gondoltam, ha ismeritek a hátteremet, jobban értitek majd, hogy mit miért.

A következő bejegyzésemben lesz egy youtube-videó arról, ahogy stúdióban örjöngök, minden örömével és hibájával.

Köszönöm a lehetőséget!

Szólj hozzá!

Címkék: beköszönés juhé dob uglee

Dobolás Guantanamo-módra

2009.09.29. 08:47 :: blogout

Ismét azzal foglalkozhatok az elmúlt napokban, amit a legjobban szeretek: magamat büntetem. És meg kell mondjam, a dobolás ehhez kiváló terepet nyújt. Adott egy A/4-es lap, amin 168-féle kombináció fér el, mindegyiket lassú tűzön harmincon főzzük, kábé három percig. Ez a depresszió melegágya, hiszen gyakorlatilag úgy dobolsz végig nyolc órát, hogy még csak lapozni sem kell. Iszonyatos.

Az önsanyargatás tárgya ezúttal a tizenhatodos hangsúlyos-hangsúlytalan ütések kigyakorlása. Tévénézés mellé kiválóan alkalmas, az igazság szerint nem is tudom elképzelni TV nélkül: zenét hallgatni nem lehet alatta, az ugyanis (engem) megzavar, viszont a természetfilmek végtelen sztyeppéi kiválóan passzolnak a gyakorlat jellegéhez.

A legelső gyakorlat szimpla BJBJ (még mindig balkezes vagyok). A hangsúly először az első hangon van, aztán a másodikon, és így tovább. Utána már az első két hangon van hangsúly, aztán a második-harmadik hangokon, végül pedig az utolsó kettőn. Ezután csak az elsőre és az utolsóra, majd az elsőre és a harmadikra kerül a hangsúly, végül a második és a négyedik hangot küldjük meg erősebben. Persze, ekkor még távolról nincs vége az CIA által terroristák kínvallatására bátran használható metódusnak.

Következik a három hangsúlyos ütés, minden létező variációban: amikor csak az első, majd csak a második, utána a harmadik és végül a negyedik hang hangsúlytalan. Eddig ez összesen 14 különböző kombináció, amit 12 kézrenden hajtunk végre töretlenül. Így jön ki a 168-as végeredmény. A kézrendekről a következő bejegyzés szól majd reményeim szerint, annyit azért megelőlegezek, hogy a sorban következő a JBJB.

Hangsúlytalan ütéskor a dobverő kábé egy-két centiről pottyan le a gumilapra, a hangsúlyos szinte derékszögből csapódik be a felszínbe. És, hogy miért kell? A hangsúly kifejezésének képessége nélkül a dobos olyan, mint a nyolcvanas évek szinkronizált pornófilmjei, amikor a narrátor géphangon - minden érzelem nélkül - gyakorlatilag felolvasta a forgatókönyvet.

Amire nem gondoltam, hogy ez ilyen iszonyú meló, viszont tény, hogy nagy sebességen félelmetesen jól szól. Egyelőre ezt csak másoknál volt alkalmam megfigyelni. Ti hogy álltok a hangsúlyos ütésekkel: átalakítottátok-e már otthonotokat egy guantanamói hadifogoly-kikérdező központtá? Vagy tudtok durvábbat?

4 komment

Címkék: dob hangsúlyos ütés hangsúlytalan ütés

A tanú

2009.09.11. 09:31 :: blogout

Lehet, hogy a konzervatív neveltetésem az oka, de több mint három hét intellektuális  kurválkodás és nem-blogolás után valahogy kényszert érzek arra, hogy elmondjam, mi történt ez idő alatt. Amiről a blogot olvasók többsége tudhat az annyi, hogy elkezdtem megcsalni balkezes hagyományaimat, és kipróbáltam, milyen az élet jobb kézzel. A magömlés viszont elmaradt.

Korábbi sirámaimban utaltam arra, hogy olyan kusza rendezetlenséggel kezdődött minden, hogy onnan folytatni legalább annyi optimizmusra vallott, amennyi annak a száz forintos bolt tulajának lehetett, aki a kecó ráncfelvarrása után az összes ablakra azt írta ki: "minden cent számít".

Az még csak hagyján, hogy minden mérőütésre önkéntelenül a lábdob szólalt meg. Erre számítottam, akárcsak az egyszeri Józsi bácsi, akit elvittek műrepülni. Meg arra is csak-csak felkészültem, hogy a bal oldalamon lévő lábcin jobbkezes adjusztálása közben jó párszor eltalálom majd a bal kezem középső ujjának második izületét. Ezen a testrészen különben is már eleve jópofa hupni van, mivel a dobtanulás kezdetén - magam sem tudom, hogyan - de az akkor, ugye, tőlem jobbra tartózkodó lábcinen az egykezes tizenhatodozás gyakorlása közben az ominózus pontnak sikerült jópárszor összetalálkoznia a jobb kézben tartott dobverővel.

Arra viszont, hogy már a második alkalommal 90-es bpm-re felverekszem magam a nyolcadokkal, na, arra nem számítottam. A lábcinen a folyamatos egykezes tizenhatodokkal kábé 70-75 bpm-en is még egész jól kijöttünk egymással. Szóval, igazából nem panaszkodhatok. Jó pár próba után horgadt fel bennem a szorongás: mi van, ha esetleg jobbkezes tanulmányaim kezdenek a korábbiak rovására menni.

Úgyhogy, egy nap mindent szépen visszapakoltam a helyére: a kísérőtányér visszakerült a bal oldalra, a beütő és a lábcin pedig a jobbra. (A tamokat nem babráltam, az állótamot pedig a kísérlet idejére méltatlanul a sarokba állítottam.)

A másik kézzel való játék kipróbálása mindenképp érdekes élmény, legalább annyira, mint amennyire Bástya elvtárs a szocialista szellem vasútját érdekesnek találhatta. De utána azért jó érzés visszatérni a gyökerekhez, tudva, hogy Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni.

11 komment

Címkék: dob lábcin balkezes dobolás jobbkezes dobolás

Azok a Platin-cinek...

2009.09.10. 17:28 :: blogout

tegnapi posztom megírása óta már legalább egy írásos emlék fennmaradt arról, hogy hálátlan lény vagyok. Ugyanis hogy jövök én ahhoz, hogy összevessem a megállóban a zakózseb aljáról egy káromkodás kíséretében előrántott, és emiatt középen kissé megtört cigit a pipázás szinte szakrális élményével, az öngyújtót pedig a gyufával. Hát, persze, hogy megint a cinek.

Úgy tudom, hogy a Platin - a piacon talán utolsóként - már leállt arról a korábbi gyakorlatáról, hogy a vevőhöz hozzávág egy komplett dobcuccot - cinestül, állványostól, dobszékestől, mindenestől. Kár. Közel két éve 95 ezer forintért ugyanis pont ennyi fért bele a kartondobozba. A cinek úgy néztek ki, mint ahogy a cinek szoktak, a dobszék pedig olyan volt, mint amilyet egy bármilyen zeneújságba beraknának egy dobszék illusztrálására.

Az utóbbi az első egy - legfeljebb két - hónapban dobta be az unalmast, és még örülhettem, hogy legalább a gasztroenterológiát megúsztam, mert a középencápafog-mintázattal ellátott aljzat egészen biztosan nem tűnt ánuszbarát megoldásnak.

A lábcin fél éve kezdett töredezni, addig viszont lábcin volt. Tette a dolgát, hagyta, hogy egy kezdő szétverje. Szinte tökéletes volt. Nem volt összehasonlítási alapom, persze, jó pár felvételen a lábcinből érkező hangokra felszisszentem, mint a naiv páciens a prosztatavizsgálaton: ilyet is lehet?!

Mondom: most már majdnem biztos, hogy a dobcucchoz külön kell vásárolni a cineket szinte minden gyártó esetében. Viszont szögezzük le: egy kezdőnek bőségesen elegendő az első pár évre egy úgymond "dekorációs cin". Ennyi idő alatt talán már pár dolgot meg tud rajta csinálni, emelgeti a pergő mellé a lábcint, egy kézzel és váltott kézzel is képes játszani rajta.

Mázlim volt, talán ez a sors: a legjobb időben futottam bele a Meinl-tányérokba, amik tényleg úgy szólnak, mint a gyufa, ha végighúzzuk a doboz szélén. A sercegő hang után és a láng fölött pedig valahol ott remeg még a gyerekkorunk is. Óhatatlanul jelet hagy bennünk, másokban: ez egy amolyan Jelcin.

Viszont talán pont ilyen mezítlábas, fapados Platinos kezdet után lehet leginkább szeretni és megbecsülni az új cineket.

Meg a régieket is.

2 komment

Címkék: dob platin cin meinl cin

Már csak a kísérőtányér a régi. No, meg én...

2009.09.09. 10:19 :: blogout

Meg tudom magyarázni - mondja a férj filmbeli kedvesének, miközben az ágyban felkönyököl mellette a szeretője. Szóval, ismét eltűntem, és már a sokadik hamutál tartalmát borítom a fejemre: mea culpa.

Az elmúlt időszakban lényegében jobbról előzgettem saját magam. És mivel a hozzászólásokból úgy tűnt, hogy nem az évezred ötletét fedeztem fel azzal, hogy balkezes lévén rágyúrok a jobbkezes dobolásra, inkább a bunker mélyén bugyborogtam, és jó alkimistaként vártam, hogy a réz cinből minden ütéssel arany váljon ki. Jelentem, bronz lett belőle, az eredeti Platin lábcin viszont gyakorlatilag rommá tört. (Nem hiába hívják a suliban dekorációs cinnek. Közel két évet kibírt mellettem, ebből a hosszabb időt a jobb oldalamon, rövidke időt pedig a balomon töltötte. Nyugállományba ismét a jobb oldalomról vonult - ez egyébként választ ad jobbkezes tanulmányaim kimenetelére is. :) Emléke velünk marad, meg minden, de azért csak ne erőltessük.)

A blog a megmondhatója, hogy korábban milyen - leginkább török - cinek után sóvárogtam, majd következett a tanárterror, ami gyorsan rövidre is zárta bimbózó cinfetisizmusomat. Abban maradtunk, hogy negyvenegy-két ezer forintért jók lesznek nekem a Paiste 101-es sorozatból való zsírúj cinek. 

Teltek-múltak a hetek, ebből hosszabb időt a nagykereskedő töltött szabin, a rövidebbet én. Most a jelenlegi lábcinem és a beütőm is egy-egy használt bronztányér a Meinl Classics sorozatból.

Hát, az valami csoda, ahogy szólnak, erősen addiktív élmény, gyakorlatilag megérkezésük óta járok ki meló előtt a próbaterembe, nehogy egy nap is elteljen nélkülük. Bár még nem tudom, hogy a hajnali ötös dobolás milyen állapotromlást idéz elő nálam hosszú távon, egyelőre úgy tűnik, a cinek hangja mindent kárpótol. Ugyanebből a sorozatból érkezik még egy kísérőtányér is, csak az eladó épp külföldön hajókázik. Ez van. (A cinek egyébként enyhén használtak, előttem gyakorlatilag két hétig ütögették őket.)

Az igaz, hogy a teljes szett ára pont egy ezressel marad el az ötvenezertől, tanárom szerint viszont tuti befektetés. Tény, hogy gyönyörű hangjuk van, ezt még sokszor le fogom írni, és az a legcsodálatosabb, hogy ezt a tulajdonságát még az én csökött dobolásom se képes kiverni belőlük.

Úgyhogy, megjöttem.

2 komment

Címkék: dob meinl dobolás cinek platin

Jobbos lettem

2009.08.06. 10:02 :: blogout

Tegnap jobbos lettem, nincs is ezen mit szépíteni. Valamikor mostanában lehetett két éve, hogy elkezdtem dobolni tanulni, pontosan nem emlékszem a jeles napra. Valahogy úgy vagyok a dátumokkal, mint a szigetlakó bennszülöttek, amikor megkérdezik tőlük, mégis mikor születtek. Saccra megmondják hány évesek; hiába a dátumokkal (is) hadilábon állok. A kábé-évfordulót sajátosan - szigorúan puritán módon - hirtelen felindulásból ünnepeltem meg: a törött lábcintányérokat tartó állványt mindenféle külsőség mellőzésével egészen egyszerűen átpakoltam a bal oldalamra. Ekkor kezdődik az időutazás. Nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki eddig a neki megszokott felállástól eltérőt nem próbált ki.

A szomszédban próbáló zenekart hónapok óta nem hallottam játszani, pechemre tegnap épp jöttek, hosszú perceket vártam arra, hogy elkezdjék a zenélést, hátha az elnyomja majd keserves próbálkozásaim zörejét. Ha ők szünetet tartottak, én is pihentem, ha viszont még előttem abbahagyták a játékot, mielőtt észrevehettem volna, a kínos csöndben röhögéseket véltem hallani a bunkerrádió adásában; ez a szellőzőrendszer jótékony (?) mellékhatása. Komplett hülyének éreztem magam.

A tervem az, hogy a nyolcadokat 120 bpm-re kigyakorlom, majd belekezdek a tizenhatodokba, a váltás jegyében természetesen a lábgépet is a jobb lábammal próbálom kezelni. A mérőütéseket meg a bal lábammal terveztem hozni. Mondom: terveztem. Tegnap teljes volt a deja vu érzés. Mint a kezdetekkor: a taktus helyett a lábdob szólalt meg, a negyed helyén a pergő, még akkor is, ha ott csak a cinnek kellett volna. A cinjáték az alapritmusnál (tuc-   ,tác-   ,tuc-   tác-   ) eggyel bonyolultabb témáknál szimplán abbamaradt a koordinálatlanság jegyében.

Vannak visszatérő kérdéseim. Egy éve faggathattam ki a tanáromat arról, hogy mit szólna ahhoz, ha gyakorolnám a jobbkezes játékot. Nem javasolta. Egy hete - amikor ismét megkérdeztem őt - már igen. Sőt. "Úgy fogsz függetleníteni, mint a csuda" - adta a pozitív megerősítést újabb önkínzó tervemhez. Hozzátartozik ehhez, hogy a kérdés nemrég úgy merült fel, hogy jobbkezes cuccon játszottam - ebben semmi meglepő nincs, a suliban csak ilyenek vannak -, és kipróbáltam a cinen az egykezes tizenhatodokat. 60 bpm-en egész tűrhetően ment, olyannyira, hogy még ő is meglepődött. Az egész odáig fajult, hogy szinte lelki válságba süppedt, hiszen én lettem volna az első tanítványa, akit félrediagnosztizált: balkezesként gyakoroltatott két évig egy jobbkezest. Aztán felszállt a füst, jött a verdikt. Alapvetően balkezes vagyok, hiába írok, húzok fel cipzárt, nyitom az ajtót a jobb kezemmel. Erre varrunk most gongot.

10 komment

Címkék: dob kezdő nyolcad tizenhatod jobbkezes

Medencében kéne dobolni

2009.08.05. 09:29 :: blogout

"Győzni mentem a VB-re, csak titkoltam" - nyilatkozta Hosszú Katinka világbajnok úszónőnk, aki egy különös amerikai medencében tanult fordulni. Nem értem, mi volt abban a medencében - mármint a vízen kívül. Valószínűleg a klór mellé néhány molekulányi pszichológia is belekeveredhetett. Elhitte, valahogy elhitették vele, hogy meg tudja csinálni.

Hiszen itt vannak a hazai műkorcsolyázóink, akik egész biztos nem mostanában tanultak meg korcsolyázni, valószínűleg nem is gyakorolnak kevesebbet, mint külföldi versenytársaik, mégis a VB-ken például úgy potyognak, mint túlérett körték a fáról.

A zenélésben sem ismeretlen ez. Már a legelső hang előtt jól tudod, melyik résztől tartasz a számban leginkább. Nem pusztán tartasz tőle: ahogy közeledsz felé, már egyenesen rettegsz. Olyan ez, mint a fehérköpenyes stressz; meglátod az orvost, és önkéntelenül felmegy a vérnyomásod. Játszod a számot, és az ominózus rész előtt elkezdesz feszengeni, izzad a tenyered, önkéntelenül kihúzod magad, ez azonban egyre gyakoribbá válik, ahogy érzed, közeledik a kihívás. Tisztára, mint egy világbajnokságon.

Az én kedvencem az alábbi ütem utolsó két negyede, amit rendszeresen eltolok:

Persze, gyakoroljunk lassan, aztán kicsit gyorsabban, majd végül a kívánt sebességen mégis belerondítunk az egészbe egy jó nagyot. Leginkább akkor, amikor mondjuk egy kamerával éppen fel akarnánk venni a gyakorlatot. Vagy néznek, ami azért koncerten nem túl ritka. Na, nem olyan rondításról van szó, mintha elrepülne a szám felénél a dobverő, de azért magunkban jól tudjuk, nem úgy sikerült ez a rész, ahogy akartuk. És innentől kezdve jön a hibalavina. Mint a műkorcsolyásoknál a potyogás.

Mert ez a másik hungarikum. Ha már egyszer rontottál, onnantól nincs megállás: egyszerűen nem tudunk mentálisan átlendülni rajta, az egyik baki jön a másik után, ahogy a jeget se kell korcsolyásaink után feljavítani, mert versenyzőink már többségében mindent feltakarítottak róla. Nos, nektek mik azok a részek, amitől már előre tartotok, gyakorlás ide vagy oda? És legfőképp: hogyan védekeztek ellene? Megtaláltátok-e már ezt a csodatevő úszómedencét?

6 komment

Címkék: baki hosszú katinka dob műkorcsolya

A gyorsulás alapja a lassítás

2009.08.04. 09:38 :: blogout

Szép ellentmondás a cím, nem igaz? Én nem tudom, más hangszereknél hogy áll a dolog, de az biztos, hogy a dobok esetében a nagy(obb) sebesség - mondjuk olyan 120 bpm (beat per minute) - elérése érdekében alapos technikai fejlesztés szükséges. Ami elég macerás, ennélfogva pedig időigényes. Itt van például a duplázó esete.

Megkockáztatva, hogy a blogot szakértő kommentekkel ellátó kedvenc domesztikált tankunk pillanatokon belül elemi csapást intéz a gondolatmenet ellen, de bizony a lábgépeken játszott folytonos tizenhatodokról terveztem egy kicsit elmélkedni jelen posztban. A probléma ott van, hogy valamivel 100 bpm fölött végetér a tudományom, és megjelennek a pontatlanság aggasztó tünetei. Egyszóval: nem megy.

Az ember erre megnézi a neten, mások hogyan csinálják. Alapvetően tucatszámra lehet találni oktatóvideókat, a magam részéről két kategóriát különböztettem meg. Az egyik módszer követőinek lábfejét mintha odaragasztották volna a pedálra, viszont a sarkak enyhén a pedál fölött vannak, de semmiképp se spiccben. Jobbkezes-lábasok esetében először tehát a jobb sarok pottyan le a pedálra, aztán a bal, a harmadik tizenhatodot viszont a jobb lábfej kelti életre, oly módon, hogy a sarok felemelkedik a pedálról. Ezután ugyanezt teszi a bal láb is. (Balkezesek esetében ugyanez a szisztéma, csak először a bal láb ténykedik, csak aztán kerül sorra a jobb.)

A másik módszer egyfajta mókás ugrándozást eredményez a pedálokon: a fentiektől eltérően az első két tizenhatodot is a lábfejünkkel sajtoljuk ki belőlük, mégpedig úgy, hogy a műveletet a pedál hozzánk közelebbi eső végén kezdjük (jobb-bal), majd a maradék másik két hangért a pedál lábdob felőli részét adjusztáljuk. Magyarán enyhe spiccben ugrálunk előre-hátra.

Mindkét esetben a láb pozícióját rögzítenie kell az agynak. Az első esetben tehát azt, hogy jobb sarok-bal sarok-jobb spicc-bal spicc, a második esetben viszont azt, hogy az egyes hangok esetében hol helyezkedjen el a lábunk a pedálon.

Rögzítésről van szó, épp ezért nem 120, de még csak nem is 110 bpm sebességen kezdődik a gyakorlás, hanem annál jóval lejjebb. Esetemben 100-ról 70-re mentem vissza, ami, igen, kissé frusztráló. Mint egynémely társasjáték esetében, ahol egyes mezők habozás nélkül visszaküldenek a kiindulási pontra.

Viszont nem megy másképp. A sebességet ötösével emelve szép lassan eljutunk 110-re, ezt én mindkét módszer esetében kipróbálom. Jelzem, hogy továbbra sincs meg az áttörés, viszont egyedül abban reménykedhetek, hogy a kettőből előbb-utóbb összeáll egy nagy sebességen is használható kombináció. Ti mit gondoltok, nektek hogy sikerült?

45 komment

Címkék: dob duplázó lábdob nagy sebesség

Tetkók doboknak és dobosoknak

2009.08.03. 09:30 :: blogout

Városi legenda, hogy egy nagyon illuminált állapotban lévő delikvenst egyszer a haverjai elvittek tetováltatni, a végeredmény pedig egy automata mosógép lett a hátán. Pechjére, a dizájn éppenséggel nem volt fékezett habzású: az egész rendelkezésre álló bőrfelületet kitöltötte.

Közvetlenül a detox előtt a tetoválószalont még útbaejtő részeg ember és a dobok között egy hasonlóság mindenképp van: az eljárás ellen egyik se képes tiltakozni. Ennélfogva az utóbbiak gyakran pórul járnak, ahogy az itt meg is szemlélhető. Íme, egy kép amivel a  vörösbor színű dobomon semmiképp se szeretnék találkozni, ugyanakkor melegen ajánlott a Killer Zombies from Outer Space nevű zenekar dobosa részére:

Nem tudom, hogy közületek hányan lennének vevők a fenti link alatt elrejtett dobtetkók valamelyikére. Ahogy azt sem tudom, hogy balta van-e annak a dobosnak (?) a kezében, aki elhivatottságát saját hasán demonstrálta. Az alábbi képről úgy tűnik, hogy a pasi legalább állni tudott. Mondjuk, az már nem derül ki, hogy ebben hányan segítettek neki, esetleg a menyezetről lóg-e be.

Az erősen alkoholos befolyásoltság elmúltával Ti a másnaposság mellé melyik grátiszt díjaznátok inkább: a mosógépet vagy az alábbi dobcuccot - a hasatokon?

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: dob tetoválás tetkó

Zsidó Sárga Oldalak a Wikipedián

2009.07.28. 12:13 :: blogout

Külön rovata van a wikipedián a zsidózásnak, itt megtalálható a zsidó zenészek névsora - a zsidó matematikusok, társadalomkutatók, sakkozók, stb. mellett - országok szerinti bontásban. A lista készségesen jelzi - bár nem tudni, mi alapján -, ha valaki csak félzsidóként tengette le életét, ez a helyzet például Gyarmati Dezső vízipólós olimpikonunk esetében is.

Zsidó dobosokból - legalábbis, a lista szerint - hiány mutatkozik az univerzumban: az osztrák sógoréknál - a lengyelekhez és az oroszokhoz hasonlóan - konkrétan egy sincs, Nagy-Britanniából is csak egy bizonyos Steffan Halperint regisztráltak. Kanada jobban áll, ők három darab zsidó dobost legalább fel tudnak mutatni Gary Kaufman, Steve Lederman és Merton Kaufman személyében, utóbbi sokszor játszott a The Cavern Club házi zenekarában a Beatles előtt. Viszont Izrael is csak két zsidó dobossal büszkélkedhet, Yuval Gabayval és Nir Zidkyahuval, utóbbi rövid ideig a Genesisben is játszott.

Magyarország egy zsidó dobost adott a világnak, és nem is akárkit.

Erdélyi Tamás 1949. január 29-én született Budapesten, majd New York közelében cseperedett fel. Erdélyi Tamás nem más, mint Tommy Ramone. Amikor a Ramones nevű meghatározó punkbanda először összeállt, eredetileg Johnny Ramone gitározott, Dee Dee Ramone basszusgitározott és Joey Ramone volt a dobos. Tamás talán épp a zsidókkal kapcsolatos előítéletek miatt a banda menedzselésére ítéltetett, de végül egy időre a Ramones dobosa lett, amikor Joey énekesi babérokra tört - nem mellesleg azért, mert dobosként képtelen volt megbirkózni a Ramones egyre gyorsabb tempójú nótáival. "Tommy Ramone, aki eredetileg minket menedzselt, kénytelen volt beülni a dob mögé, mivel senki más nem akart dobos lenni." - idézte fel később Dee Dee. 1974-től ott is maradt 1977-ig, végigdobolva a Ramones első három albumát: a Ramones-t, a Leave Home-ot és a Rocket to Russia-t. Ezután Marky Ramone váltotta őt a dobszéken.

Mint feltételezhetően mindenki más számára, aki extrák nélkül - így beépített zsidódetektor nélkül - került forgalomba, nekem ettől a felfedezéstől nem lett sem kevesebb, sem több a Ramones. A XXI. században - de a korábbiakban is -  elképzelhetetlen egy "eredeti", "echte" népcsoport, amelyik történelme során soha, semmilyen más népséggel nem keveredett. Ehhez legalább olyan erősnek kellett volna lennie, hogy egymaga ellenálljon például a római légiók támadásainak - hogy más érdeklődőket ne is említsünk. Az emberiség zsidó-nem zsidó rendezőelv alapján történő kettéválasztása helyett sokkal üdvözítőbb a zenére koncentrálni. A feszkót pedig inkább doboljuk ki magunkból: Hey Ho Let's Go!

7 komment

Címkék: wikipedia dob tommy ramone erdélyi tamás zsidó dobos

Skizofrén cintányér: nagyon kéne már valami új

2009.07.27. 11:52 :: blogout

Az első pár héten még arról volt szó, hogy a dobsuli raktárkulcsát valaki hazavitte, így nem lehetett hozzáférni az állítólag a helyiségben őrzőtt Paiste-lábcinekhez. Később a raktárkulcs előkerült, de lábcinből egy kósza példány sem volt odabenn. Ezt követően újabb két hét következett, aminek a második hete jelenleg is tart. Múlt héten már elment a tanárom a nagykerbe, ami zárva volt. "Ilyenkor senki semmit nem vesz, legalábbis, a kereskedők jórésze biztosan nem, mivel szabadságon vannak" - kommentálta a fejleményeket. A mezei dobos pedig oldja meg valahogy. Sose értem meg, hogy miért nem nyáron lendül fel a dobcuccok és alkatrészeik kereskedelme, amikor sok ifjú a nyári melóból nagy nehezen összekuporgatott pénzét végre értelmesen elkölthetné. Vagy amikor a legnagyobb esély van a már meglévő dobcuccok szétverésére. De nem, zárva vannak. Persze, nem mindegyik, a nagyker viszont igen, azonban ez az, amire megéri várni.

Bevallom, én magamtól török cineket vennék. Ez valami olyasmi, mint amikor a gyerekek ráböknek egy autóra: kéne! Stipi-stopi. Nem vagyok racionális vásárló: nem tudom, hogy a török (kanadai, német, stb.) cinek hogyan szólnak, és mennyivel jobbak a többieknél - a Masterwork lábcinről hallottam egy jó kritikát, őket magukat viszont nem. És ha hallottam volna is, akkor se tudnám még milyen a "jó" cin. Általánosságban elmondható, hogy a jó cinek szinte kivétel nélkül mindig annak a dobosnak a tulajdonában vannak, akivel történetesen beszélünk. (Tisztelet a kivételnek.) A leginkább az valószínű, hogy nincs se jó, se rossz cin, csak tetszik-nem tetszik kategóriák léteznek, mint az élet oly sok más területén.

A dobtanár cinvásárláskor két ok miatt is jól jön. Egyrészt nagyker áron juthatunk hozzájuk, másrészt letöri minden, a dobosok többségében előbb-utóbb kifejlődő cinbuzulás irányába mutató törekvésemet. Török cinfétis ide-oda, nekem bizony Paiste-tányérjaim lesznek. Kész.

Eleinte még óvatosan terelni akartam a helyes irányba; "miért, talán nem jók a török cinek?"-típusú beszélgetés-kezdeményekkel. "Jók, de minek?" - így a válasz. Ezzel a lehengerlő érvvel már nem tudtam vitatkozni.

Most úgy tűnik, hogy csütörtökön talán végre megérkezik egy egész sorozat 101-es Paiste-tányér egy beütő, egy kísérő valamint egy lábcin formájában. Bizony rám férne. A gyakorlás első évében szinte csak dísznek volt a beütő.

Aztán elkezdtem használni - ha már ott van, miért ne -, nem sokkal később derült ki, hogy a Platinnal együtt adott cineket miért hívják a dobsuliban dekorációs daraboknak. Most már ott tartok, hogy a beütő tányéron jól diagnosztizálható az akut skizofrénia, a kifejlett kettős személyiség: az enyhén domború tányér minden ütésre homorúvá válik, a lábcin viszont szó szerint szétesett, darabjai megunt és félbehagyott puzzle-játék módjára borítják a padlót. Konklúzió most sincs, Ti hogyan választotok cint?

 

3 komment

Címkék: dob kísérő dobtanár lábcin beütő cinvásárlás

Augusztustól punkos illegalitásba vonulok

2009.07.23. 09:17 :: blogout

Van egy új társasjáték az indexen, bloggerigazolványnak hívják. A játék lényege, hogy egyesek véresen komolyan veszik (nem kéne: lásd itt, csak írd be, hogy "bloggerigazolvány"), és kezdik megfontolás tárgyává tenni, hogy augusztustól külföldi szolgáltatónál folytassák tevékenységüket, a társaság beavatott másik fele - akik részt vettek a meghívásos alapon működő Bloggertalálkozón - pedig előbbieken röhög, miközben humorérzék hiányával vádolják őket.

Mint a Bloggertalálkozóról készült videóból kiderül: "Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tavaszi rendelete alapján 2009. augusztus 1-től csak bloggerigazolvánnyal lehet blogolni Magyarországon. Nevezzük nevén a gyereket: vizsgáról van szó."

A hüledező bloggertársadalom szeme láttára (már akik nézték a videót) volt helyben vizsga, no, meg Bloggerszövetség tagsági könyvosztás is. Utóbbiak sorszámmal is rendelkeznek, egyértelmű, hogy az első pár tucat ott helyben gazdára talált, hiszen a minél alacsonyabb sorszám fordítottan aránylik a boldog tulajdonos által megélt bennfentesség élményéhez. Utánuk viszont a szexorientált blogok íróinak kell nagyon résen lenniük, hogy például a 69-es tagságit megkaparinthassák maguknak. Vannak, akiknek nem kell ennyire sietniük: egy neonáci blognak épp elég ideje van az 555-ös számú tagsági beszerzésére (ez volt Hitler igazolványszáma), más kérdés, hogy ők azért sietnek majd, mert azt hiszik, hogy a bloggerigazolványokat is az NSDAP szisztémája szerint ötszáztól kezdődően számozzák. (Hogy nagyobbnak tűnjenek.) Egy Marilyn Manson-blog szerzőjének például a 666-os sorszámú tagságijáért viszont egészen biztosan korai még nyomulni.

Már csak azért is, mert ennek a blognak nem lesz tagságija (se viccből, se másként), augusztus elsejétől épp ezért punkos illegalitásba vonulva merengünk azon, hogy egy nem punk zenekarnak, például hogy szólhat ennyire jól a lábdobja. Lehet, hogy csak egy tagságit kell a bőrre ragasztani? (Amúgy tagsági helyett nekem jobban kéne ez.) Ahogy a kívánságműsorokban mondják: az alábbi nótát küldöm minden, blogja elköltöztetésén merengő szerzőnek indexes mediahack idejére.

2 komment

Címkék: punk dob dream theater bloggerszövetség

A punkból a Clash vett részt az űrprogramban

2009.07.22. 09:59 :: blogout

A holdraszállás évfordulójáról - sok más blogtól eltérően - nem sikerült méltóan megemlékezni. Nem sikerült például súlytalansági állapotban a mennyezet alatt lebegve tizenhatodokat ütni, nem úgy, mint a wikipediának, ami a legsúlytalanabb találatokat volt képes kiadni a dob és a világűr viszonylatában. Hiába na, nincs mit tenni: dobosok még nem jártak a odakinn, nemhogy a Holdon. De még olyan asztronauta sem akadt, aki mellékesen dobos lett volna, vagy legalább a kabin ablakán ritmikusan dörömbölt volna, mint egy TV-reklámban a szovjetember, aki miután egy űrséta során átállította a űrállomás antennáját, a sportközvetítést már a kabinból szerette volna végignézni.

Az egyetlen találatot az űr és a dob kapcsolatában a youtube szolgáltatta, létezik ugyanis egy bizonyos "space drum" elnevezésű elektronikus izé. Az alábbi videóban egy munkaköpenyben lévő szaki bruttó öt percig ütögeti a leginkább lemezjátszóra hajazó "űrdobot", viszont végig kell néznünk, amíg kicsomagolja, behangolja és komótosan összedugdossa a kábeleket. A hosszas előjáték után - amit úgy tűnik, tényleg nem a megboldogult MIR-űrállomáson vettek fel - valami elemi erejű zenei áttörést vár a szemlélő. Hát, semmi ilyesmi. A mazoistábbak nyugodtan nézzék csak végig az egészet, nem bánom, de a többieknek elég csak 3:49-nél bekapcsolódni a történetbe. Én szóltam.

 

Mindez leginkább csak azért érdekes, mert állítólag a kütyü egyik testvérét a The Clash is használta. Az együttes és a masina nevének keresőkifejezésben manifesztálódó kombója aztán kidobta az alábbi eredményt. Nagyon kell figyelni, de mintha tényleg felismerhető (?) lenne benne valami a fentebb demonstrált hangkavalkádból. A punkzene tehát a Police on my back című nagysikerűvel vett részt az űrprogramban. Íme:

 

Szólj hozzá!

Címkék: the clash dob space drum űrdob

Milyen biznisz a punk (dob)piac?

2009.07.21. 08:54 :: blogout

Első látásra szerelem, nem igaz? Melyik tini punkdobos ne kapná fel a fejét az alábbi cájg láttán? Melyik tapasztaltabb punkdobos ne mondaná, hogy nincs pénz a punkpiacon? Az alábbi cuccot 60 ezer forintért árulják az egyik magyar (punk)portálon.

A pénztelenség miatt házilag összeeszkábált cuccok helyett most drága pénzért megvásárolható a punkos életérzés. Már akinek van erre ennyi. Az alacsony költségvetésű cuccok mindenesetre hiányozni fognak, ha ez a jövő. Hiszen a kocsmabéli koncertekhez, művházas fellépésekhez legalább annyira hozzátartoztak a veterán, házi tuningolású, össze-vissza ragasztott, szegecselt cájgok, mint a berúgáshoz a másnaposság. Utóbbira senkinek nincs szüksége, előbbit viszont nem lehet abszolválni nélküle. Zenélni kell, pénz nélkül is. És valahogy az igazi punkbandák létjogosultsága számomra mindigis erre az utóbbira volt visszavezethető: teszkógazdaságos kiszerelésben ugyan, de el akarunk mondani valamit. Számomra ettől olyan őszinte a punk. Na, de így?!

Persze, vannak praktikussági kételyeim is. Tini nem vagyok, viszont tapasztalt sem, mégis az első kérdés adja magát: miért akarja ezt eladni az ipse? A bőröket vagy lecserélték, vagy az egész zsírúj, ebben az esetben szégyenlős forgalmazóval állunk szemben, aki sajátjaként próbálja eladni az n+1. darabot. Ha viszont tényleg egy mezei hirdetőről van szó, és ez az egy darab van neki, miért akar tőle megválni? A választ akkor kezdtem kapizsgálni, amikor kiderült, hogy a halálfejes állótam tulajdonképpen kettő az egyben konstrukció, ugyanis még beleépítettek egy lábgépet is a történetbe. Utóbbi ütője felfelé mozog, úgy, hogy az állótam alsó bőrét találja el.

A hirdető előzékenyen mellékelt egy képet is, ahol ez a funkció jobban látszik. Íme:

Az egész történet állva doboláshoz lett kitalálva. Saját kevéske tapasztalatomból tudom, hogy a lábdob egyhelyben tartása az első idők nagy kihívása volt, hiszen használattól függően percenként egy centivel került távolabbra tőlem. A hagyományos lábdobnak viszont legalább van két lába, amivel egész jól meg tud kapaszkodni, feltéve, hogy szőnyegen áll. Amíg viszont nem volt szőnyeg a zajkeltetőben, az elé helyezett erősítővel próbáltuk meg - hozzáteszem sikerrel - elejét venni a lábdob világuralmi törekvéseinek, illetve a nagy menekülésnek.

A mellékelt cájg nyilván jóval filigránabb a függőtamokkal is ellátott lábdobnál, ami eredményezheti azt, hogy a próba/koncert végére a dobos teljesen más pontjára kerül a helységnek, mint ahol az elején volt. A kellemetlenebb az, ha a pergő viszont egyhelyben marad ez idő alatt...

Mindegy. Aki ilyet akar, azt ezek a sekélyes érvek úgysem befolyásolják, bár kétségtelen, hogy én is eltöltöttem mintegy 10 percet a cucc fórumból való kiguberálásával. (A googleban jött be a képe, egy kifejezetten nem dobos keresőkifejezésre.)

Nem tudom. Nektek kéne? És ingyen se?

 

3 komment

Az egész szünete

2009.07.20. 08:14 :: blogout

Akár filozófiai fogalom is lehetne, valójában nem az. Ha valakiben még kételyek lennének, nem árt mindjárt az elején leszögezni: a dobtanulás úgy kezdődik, hogy vágyódó tekintettel szemléled a dobokat, amiken tipikusan valaki más játszik. Előtted viszont ott a gumilap, vagy a hálóbőrös pergődob, azt ütöd. Az előző bejegyzéshez képest az alábbi gyakorlatok még pihentetőbbek, hiszen a korábbiban minden ütemben legalább egyet kellett ütni.

Itt már viszont annyit sem kell: ismerkedj meg például az első sor második ütemében a felülről a második vonalra alulról rácuppanó jellel, ami az egész hang szünetjele. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy míg az első ütem első negyedére ütsz egyet, a második ütemet legfeljebb a negyedek számolásával tengeted, így összesen 7 negyednyi pihit követően mindezt újból megismétled a harmadik ütemtől kezdve. Majd az ismétlőjel miatt az egész sort még egyszer eljátszod. (A sorok fölötti betűk a kézrendet jelölik, R=jobb, L=bal kéz, balkezeseknél továbbra is minden fordítva értendő.)

Ezeket a gyakorlatokat 120-as bpm-re (ez percenként 120 negyedet jelent) mindenképp próbáld meg felgyorsítani. Ez úgy történik, hogy például hatvanon elkezded a gyakorlást, majd amikor már úgy érzed, hogy jól megy, 5 bpm-mel megemeled a sebességedet. És így tovább. (Folyt. köv.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: dob egész dobolás kezdőknek kézgyakorlatok egész szünet

Mit tanultál az első dobórádon?

2009.07.17. 08:17 :: blogout

Lakást felújítani nem jó, még akkor se, ha az alapterület meglehetősen csekély. Viszont csak ilyenkor derül ki, mennyi minden fért el eddig, egységnyi négyzetméteren. Az archivált első pár törött dobverő mellett például felleltem a kezdeti dobórák dokumentációját is. Íme, a legeslegelső gyakorlat, amit tanáromtól kaptam.

Az alábbi kotta - akárcsak az összes többi - a jobbkezesek hegemóniáját erősíti; nekik készült, és kész. A hozzám hasonló (két)balkezes dobosoknak épp ezért a kottában szereplő minden "R"-jelzésű hang (R = right: jobb kéz) tulajdonképpen "L"-ként értelmezendő (L= left, tehát bal kézzel kéretik játszani), és persze, fordítva. (Magyarán: ahova "R" van írva, ott bal kézzel ütnek a balkezesek, ahol meg "L" szerepel a kottában, ott viszont jobbal.)

A balkezeseknek viszont javaslom, gyűrjék le azt a kétségkívül erős késztetést magukban, hogy átírják az R-betűket L-re, és fordítva. Nem hittem el én se, de meg lehet szokni így, ahogy van. Ha mégse, akkor már csak két eset lehetséges: vagy grafomán vagy, vagy az leszel. Utóbbit még csak-csak el lehet valahogy kerülni, viszont ha már kialakult, célszerűbb, ha a kották átfirkálása helyett inkább dobos blogot írsz.

A lenti gyakorlatokban minden sor négy ütemből áll, az egyes sorokat pedig kétszer kéretik eljátszani. (Mivel ott az ismétlőjel a sor elején és végén.) A fentiek értelmében az első sorban a jobbkezesek jobb kézzel, a balkezesek pedig ballal ütik az ún. egész hangokat: egy egész hang időbeli hossza tulajdonképpen egy teljes ütemnek - tehát négy darab negyednek - felel meg. Ha tehát a metronómod - amit már bizonyára beszereztél - minden negyedre adja a takkjelet, az ütemek első hangjára kell csak ütnöd, a maradék három negyedben pedig pihi van. Aztán újra.

Ezt a gyakorlatot teljesen kezdőként is kipróbálhatod, majd egy idő múlva a negyedes takkjelre balkezesek a jobb, jobbkezesek pedig a bal sarkukkal mérőütést is produkálhatnak (ld. a korábbi, mérőütésről szóló anyagot). (Folyt. köv.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: dob dobolás kezdőknek gyakorlófeladat

Minimumcsomag kezdő (punk)dobosoknak - IV. rész

2009.07.16. 10:16 :: blogout

Talán már az előző bejegyzéshez sem ártott volna jelmagyarázatot mellékelni, a hiányosságot ezennel a folytatásban igyekszem pótolni: a legalsó vonalon ülő gombócok a dobos kottákbanáltalában - itt biztosan - a lábdobot jelentik, a másik, két szinttel feljebb elhelyezkedő göb pedig a pergődobot kódolja. A legfelső polcon az x-ek a lábcint vagy a kísérőtányért jelölik, az első ütemben minden nyolcadot meg kell ütni valamelyiken, a második ütemben viszont csak a negyedeket (tehát ütemenként négyszer, hiszen 4/4-es az ütemünk.) Ha már itt tartunk érdemes kitérni arra is, hogy mindez a sor elején megtalálható egymás alatt elhelyezkedő számokból derül ki, én két év dobolás után is a 4/4-eseknél tartok, a punk számok túlnyomó többségéhez elég is lesz ennyi. Az első gyakorlóévekre pedig egészen biztosan.

Az alábbi sorok közepén - tehát a nyolc darab, x-szel jelölt nyolcad után - lévő függőleges csík az ütemvonal: eddig tart egy ütem. A sorok végén előforduló jel (valami ilyesmi: ":II") az ismétlést jelenti. A kottaíró program sajátossága, hogy nem sikerül rávenni arra, hogy az megismétlendő ütem(ek) másik végére is rakjon hasonló jelet. Az ismétlésre szánt résznek ugyanis valahogy így kellene kezdődni "II:", amit ennek fenti tükörképe zár le.

Itt jegyzem meg, hogy a dobos kottákban a különböző hangok elhelyezése nem  egyezményes SI-mértékegység alapján történik: nagyjából lehet tudni, mi hol van, leginkább azonban a tamok képesek a legváltozatosabb helyeken előfordulni bennük. Épp ezért szokás az egyes dobkottákhoz jelmagyarázatot is mellékelni. De a kezdéshez bőven elég a lábdob, pergő, lábcin helyét megtanulni. Íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: dob negyed gyakorlatok nyolcad dobolás kezdőknek dobkotta

Minimumcsomag kezdő (punk)dobosoknak - III. rész

2009.07.10. 10:40 :: blogout

Van próbaterem, van dobcucc, van metronóm is, de mit csinálj velük? Hát, mondjuk, kezdj egy dobolni. A kezdő életében nem a poszt alján szereplők a legelső gyakorlatok, hiszen először váltott kézzel (balkezeseknek: bal-jobb, jobbkezeseknek: jobb-bal) kell jól az agyunkba rögzíteni a negyedeket, majd azt követően a nyolcadokat. (Ha minden igaz, előbb-utóbb ilyeneket is feltöltök.) Ha a kézgyakorlatok már olyan 60-as bpm-en jól mennek, nekiülhetünk a további gyakorlatoknak. (Igen, én is azokat szeretem, amikor oda lehet ülni a dobhoz, ettől függetlenül az előbbieket nem célszerű átugrani.)

Alant minden sor két ütemet tartalmaz, azonban a történelmi hűség kedvéért megjegyzem, hogy a kottaszerkesztő program hiányossága és saját lustaságom ötvözetének eredményeképp az eredeti gyakorlósortól némi eltérés mutatkozik bennük: az első ütemet kétszer javasolt eljátszani, majd a második ütem esetében is ugyanígy járjunk el. És így tovább. A két ütem közötti egyedüli különbség az, hogy míg az elsőnél a lábcinen vagy a kísérőtányéron ütjük szorgosan a nyolcadokat, addig a második ütemnél csak a negyedeket hozzuk. 

Ha életedben először ülsz dob mögé, akkor az első hetekben ne metronómra gyakorolj, hiszen épp elegendőek lesznek a gyakorlatok úgy magukban. Ne siess: emlékezz arra, minél alaposabban kigyakorlod az alábbiakat - meg úgy bármit - alacsony sebességen, annál pontosabb lesz a játékod gyorsabb tempónál is. Hibák, elütések bármikor előfordulhatnak, addig csökkentsd a sebességed, amíg minden hang a helyére nem kerül. Jó gyakorlást! Ha valami nem világos, kérdezz nyugodtan! (Folyt. köv.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4 komment

Címkék: negyed gyakorlatok nyolcad kezdő dobos dobolás kezdőknek dobolás alapjai

A metronóm

2009.07.09. 08:47 :: blogout

Hatékonyan formálja az ellenségképet, mivel csak magadat okolhatod, ha kiesel a ritmusból, de alapvetően mégiscsak barát. Meg egészen egyszerűen: kell. Méghozzá minél előbb. Egy metronóm megvásárlása nem az állami beruházások nagyságrendjébe tartozik, egy-két ezer forintért már jót is lehet kapni, de ötezer forintnál többet semmiképp sem kell kiadni érte.

Persze, a határ itt is - ahogy a dobcuccoknál általában - a csillagos ég, mindenesetre kezdőnek 18 ezerért metronómot venni, olyan mint egy kétütemű Wartburg motorháztetejére légbeömlő nyílást építeni.

A legegyszerűbb metronómnak is kell tudnia a negyedeket, tehát adott sebességen minden pitty egy negyednek felel meg. Ennél persze még a legalapabb cuccok is jóval többet tudnak (például nyolcadot, triolát, tizenhatodot, satöbbi), mégis jó, ha csak a negyedekre kapjuk a takkjelet. Ennek több oka van.

Az egyik legfontosabb, hogy így rögződik az agyban a negyed színe, szaga, hossza: megtanulod kiporciózni. Ha kell, két negyed közé simán berakod a nyolcadot, de a későbbiekben ugyanezt az intervallumot négy egyenlő részre is fel tudod osztani: azok lesznek a tizenhatodok (egy negyed = négy tizenhatod). A másik ok jóval prózaibb. Nagyobb sebességen szerintem egészen egyszerűen idegesítő lehet a rengeteg pitty, illetve a dobiskolában a gyakorlásra szánt zenés CD-ken is csak negyed hallható, ez azonban nem állítható át másra, mondjuk nyolcadra. Tehát, nem árt ehhez hozzászokni. A negyedes takkjel mellett szól még a mérőütés is: azt is a negyedekre kell hozni, de ezen korábban már úgy átrágtuk magunkat, mint Romero zombijai az élőhúson.

Metronómból eddig egyet sikerült teljesen leamortizálnom - ebből is látszik, milyen veszélyes az állótamra pakolni -, arra lehetett fülhallgatót is csatlakoztatni, ami azonban elég hamar megadta magát. Nevessetek ki, vállalom: én egy elszakadt gitárhúrt kötöttem a fejem köré, az tartja a metronómot a fülem magasságában. Ez a módszer a második kütyü esetében is jól bevált, a dob nem nyomja el a "pitty"-hangot.

Egy nyalánkságra még odafigyelek: egy 4/4-es ütem ugyebár négy darab negyedből áll. Általában minden metronóm jelzi az ütem elejét; az első negyedre eltérő hangot ad, mint a többi háromra. Én azonban azt szeretem, ha minden negyedre egyforma, és az első negyed nincs kiemelve. Ennyi. De ezt is tudja általában minden metronóm.

2 komment

Címkék: dob gyakorlás negyed metronóm dobtanulás takkjel dobolás kezdőknek

süti beállítások módosítása