Szar. Legalábbis az első órában. Néha vezetek mozdonyt, általában V43-ast, ennek a beceneve a Szili. Pár ezer kilométeren már biztosan túl vagyok, persze, csakis feketén, ahogy az utcai gyorsulási versenyek esetében szokott történni. Főiskolás koromban megtörtént párszor, hogy én vezettem a mozdonyt Budapestről, az állomáson szépen megcsíptem a D12-es fékezőszelepet, megálltam, és irány a suli. Akkor már volt autóra jogsim, talán már a motor sem bőgött fel olyan rettenetesen, mint a kezdők esetében szokott, amikor óriási gázzal kompenzálják bizonytalanságukat, amit az okoz, hogy szimplán nem tudják, hol kezd fogni a kuplung.

Ezt azért írom, mivel az autóvezetés is egy végtag-függetlenítési gyakorlat. Van három pedál, ez a dob esetében minimum duplázópedált feltételez. Plusz a váltó, a kormány, a bajuszkapcsolók kezelése, hogy a kéz se unatkozzon. Amikor ezek már úgy-ahogy mennek, az ember fölmászik egy mozdonyra, és nagyot lepődik.

Ugyanis semmi nem megy. Az érzés pontosan megfelel az első dobnál töltött óra kilátástalanságának. A gáz- és fékpedálhoz szokott jobb lábra például egy pedál vár, ennek benyomásával viszont nem gyorsítunk vagy fékezünk, hanem azt szabályozzuk, mennyire vegyen részt a mozdony a fékezésben: ha teljesen benyomjuk, semennyire nem fékez (csak a kocsik), ha felengedjük ugyanúgy részt vesz az akcióban, mint a mögötte lévő szerelvény. 

A bal lábnál egy hosszanti, széles pedál található, éberségi pedálnak hívják, trillázó hangra fel kell engedni, majd visszanyomni. A bal kéz gyorsít, a jobb kéz fékez. Tehát pontosan ellentétes az autóban megszokottal, ráadásul egy mozdony "jobbkormányos", ha szabad ezzel a képzavarral élni: a mozdonyvezető a menetirányszerinti jobb oldalon üldögél. A menetrendre is oda kell figyelni, nem is szólva a szar pályák miatti gyakori sebességkorlátozásokról, amit vasutasul lassújelnek hívnak. Nem beszélve az olyan zavaró körülményekről, hogy a fékezés távolról sem akkor ér véget, amikor autós hasonlattal élve felengedjük a fékpedált, hanem amikor a vonaton végigfutó fővezetékben az utolsó levegőmolekulát is pótolta a rendszer. Ez a légfék bája.

Viszont a fentieket is meg lehet szokni, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Ahogy a dobolás esetében sem, amikor ugyanezt éljük meg, csak sokkal komplexebben. Nálam a mozdonyvezetés, nálatok mi az, amihez a dobolás tanulását hasonlítani tudjátok?

Nem tudom, milyen példákat írtok, de azt hiszem minden esetben egyedül a gyakorlás segít, ráadásul az egyes pedálok használata a mozdony és a dob esetében is csak egy idő után válik agyunk számára elfogadhatóvá. Ebből adódik a kérdés is: ennek érdekében Ti mennyit gyakoroltok naponta, hetente?