A gyermek pedig elkezd dobolni. Vagy nem.

Amelyik gyermek elkezd dobolni, azt beiratják egy iskolába, és bitangul elkezdik beleverni a ritmusképleteket, amit blogout olyan sokszor meg is énekelt.
Sokkal érdekesebb annak a gyereknek a sorsa, amelyik nem dobolhat. Három út van innen tovább.
1.) A gyermek egész jó, esetleg kiváló zongorista lesz. Vagy hegedűs, vagy bármilyen más hangszeres, csak ne dob.
2.) A gyermek nem zenél. Esetleg nagyobb korában DJ lesz, de mint az a köztudott tények második oldalán szerepel, a DJ csak akkor zenész, ha egy zenekarban scratchel. Ugyebár.
3.) A gyermek az első két út valamelyikét megjárja, aztán amikor a szülők zavaró és tiltakozó kvóciense a határérték alá konvergál, szépen elkezdenek dobolni. Lehet ez évekkel vagy akár évtizedekkel később is. Innentől őket is "gyermek" néven fogom illetni.
Van persze egy negyedik út is, amikor a gyerek addig hisztizik, amíg nem dobolhat, de az ilyet vagy felpofozzák, és 2.) lesz belőle, vagy engednek neki, és akkor eleve dobol.

Korcsoportban erősen megoszlott kezdő dobosaink kálváriája csak most indul igazán. Miután tudják, hogy szól a dob, meg hallgattak sok Rage-et, meg Slayert, meg Gene krupa vs Buddy Richet, vagy legalábbis valami zenét, joggal azt hihetik, hogy dobolni nem lehet olyan nehéz, mivel csak husángokkal kell csapkodni a dobokat, meg azokat a pléhlemezeket. Ehelyett jön a keserv. Tipikus felismerések, kérdések (némelyek csak a tanárnál tanuló gyermekekre igaz):

-A dobverő természeténél fogva fájdalmas vízhólyagokat, minősített esetben vérhólyagokat okoz az ember kezének olyan pontjain, amiről eddig nem is feltételezte, hogy az élet olyan sok területén fontos, hogy mást ne mondjak, a szüzesség elvesztése előtti évek szexuális életében, vagy egy bármilyen csavaros palack kinyitásakor.
-Az ember ott ül, és fél év múlva is csak a pergőt üti, és nem csaphatja szét tisztességesen a dobszerkót.
-Eleve, miért kell keresztben lennie a két kéznek? Sokkal egyszerűbb lenne csak úgy egymás mellett.
-Ja, hogy azt a mély puffanást nem azzal az álló nagy izével kell csinálni, hanem rálépkedni erre itt lent?
-A gyermek nem éri le a lábdobot, ezért még egy évet tölt el csak kézre való gyakorlással.
-A papa-mama dögnehéz, másoknak pedig olyan flottul megy, a paradiddle-ről ne is beszéljek!
-A dobverők törnek. Tudom, hogy ez így egyértelmű, de nekem amikor az első pár dobverőm eltört, megsirattam, igaz, hogy azt kaptam, és a nővérem törte el kicsinyes bosszúból. Olyan is volt ám, hogy majdnem koncert maradt el, mivel nem tudtam dobverőt venni, mert vagy a Tamtam nem volt nyitva, vagy szimplán nem volt rá pénzem.
-A dobolás, különösképpen a duplázó használata megöli a cipőt. Szerintem mindenkinek legalább egy pár jó cipője csúfult el a késői felismerés miatt.
-Az ember nem is gondolná, hogy milyen rossz az, amikor vigyorgás közben a fogaira ráfeszült ajkaira egy 42/14-es Csibi dobverő Rock típusú hegyével egy isteneset rákúr (és itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ismert politikai események hatására ez a szó kikerült az obszcén szavak szótárából, át a 12+ kategóriába).
-Az ember nem is gondolná, hogy milyen sétagalopp szájonkúrni magát ahhoz képest, amikor egy jól szándékozott kávás ütésnél az ütő hátsó, tompa része a pergődobra szánt energiával megpöccinti egyik herénket.
-A dob ezerféle sérülés forrása, kezdve a kézközépcsont-töréstől (break közben egyik kézzel a másikra rá) a csontig való bevágáson át (törött cin, szakadt bőr) egészen az extrém törésekig (sötétben kimegyünk pisilni, a dobszerkó pedig ott áll lesben).
-A szülők igazából nem bírják a zajt. Azok sem, akiknek eredetileg nem volt gond. Hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy mintagyerekek lettünk, ugyanis szüleink csak akkor engednek dobolni, ha kész a leckénk, ki van takarítva a szobánk, meg van sétáltatva a kutya, le van visződve a szemét, ki vannak cserélve a törött tetőcserepek, újra van festve a szoba (true story), ki van takarítva a pince, DE még nincs este 8 óra.
-A szomszédok kétszínűek, mint Haiti zászlaja. Amikor megkérdezed, hogy nem hangos-e a dob, akkor azt mondják, hogy "Neeem, dehogy, örülünk, hogy végre van élet a faluban/kerületben!", aztán a hátad mögött már-már azon szervezkednek, hogy mikor törjék el a lábadat.
-Azok a szomszédok, akik egyszer végre szólnak, persze nem az első alkalommal, mert valami furcsa elmebaj folytán azt gondolják, hogy csak egyszer történt meg, és soha többé nem fog, aztán másodszorra sem jutott el az agyukig, hogy mi van, végül sosem képesek egy mondatban kifejezni vágyaikat, hanem írnak egy kétoldalas levelet arról, hogy ők is zenélnek/zenéltek kiskorukban, de az ő idejükben nem volt ilyen hangos a dob, vagy gumilapos volt, vagy minősített esetben azt írják, hogy őket azért idegesíti, mert a háborút hozza vissza, ahol minden lábdob egy ágyulövés, a pergő pedig a géppuska hangja számára (szintén true story).
-A dobolás költséges sport. A cinek, dobverők törnek, a bőrök szakadnak, egy bőr 2 és fél rugó, egy pár dobverő 6-800 ft, és furcsa módon minél kevésbé tud még dobolni az ember, annál gyakrabban történnek ezek.
-A macskák ösztönösen alszanak/fialnak a lábdobban/ba, mivel abban köztudottan pokróc és mikroklíma van.
-A macskák le is pisilik a dobot, ha tetszik, ha nem.
 

És mindez a nyomorúság úgy, hogy a gyermek még mindig nem tud dobolni.
A következő részben lépek egy szintet, és a gyermek felserdül.
folyt. köv.